A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláról

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatal, amely a találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. törvény-czikk 23. §-a alapján jött létre 1896-ban.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala jogállására, gazdálkodására, feladat- és hatáskörére vonatkozó részletes, jelenleg hatályos szabályokat a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) XIV/C. fejezetének 115/D-115/L §-ai, valamint a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.) tartalmazza.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát kormányzati főhivatalként a Kit. értelmében a Kormány irányítja.

A kormányzati főhivatal feletti törvényben meghatározott felügyeletet a Kormány eredeti jogalkotói hatáskörében kiadott 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet melléklete szerint a kultúráért és innovációért felelős miniszter látja el.

A törvényi előírások szerint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökét a miniszterelnök nevezi ki, és menti fel. Három helyettesét az elnök javaslatára a miniszter nevezi ki, és menti fel.

A Hivatal működését saját bevételeiből fedezi. A Hivatal bevételeivel önállóan gazdálkodik, azokat működésének fedezetére használja fel.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a központi költségvetésben a felügyeletet ellátó miniszter által irányított minisztérium fejezetén belül önálló címként szerepel.

A Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozik az Szt. 115/G. §-a alapján:

a) az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatása;
b) a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggő egyes feladatok ellátása;
c) az állami dokumentációs és információs tevékenység a szellemi tulajdon területén;
d) a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítésében való részvétel;
e) a szellemi tulajdon védelmére irányuló kormányzati stratégia kidolgozása és érvényesítése, az ehhez szükséges állami intézkedések kezdeményezése, illetve végrehajtása;
f) a szellemi tulajdon területén folyó nemzetközi, illetve európai együttműködés szakmai feladatainak ellátása;
g) a kutatás-fejlesztési tevékenység minősítésével kapcsolatos hatósági és szakértői feladatok ellátása;
h) a korai fázisú vállalkozásokat támogató vállalkozások által igénybe vehető adóalap-kedvezményhez kapcsolódó nyilvántartási feladatok ellátása.

A feladat- és hatáskör részletes kifejtése az Szt. 115/H. – 115/L. §-aiban, más jogszabályokban, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Alapító okiratában, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatában található meg.

 

 

Egy hivatás 120 éve : a Magyar Királyi Szabadalmi Hivataltól a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivataláig» 

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala fennállásának 120 évéről készült, gazdagon illusztrált kötet a címre kattintva, pdf formátumban letölthető. A könyv mérete 31,5 MB.