DÉRI MIKSA

(1854 - 1938)

 

Déri Miksa 1854. október 27-én született a délvidéki - egykori Bács-Bodrog megye - déli részén fekvő Bács községben. Gazdag kereskedőcsalád sarja. Műszaki tanulmányait a budapesti József Műegyetem mérnöki szakosztályán kezdte el, és 1877-ben szerzett vízépítő-mérnöki oklevelet a Bécsi Műegyetemen. 

1878-1882 között a közlekedési minisztérium folyamszabályozási hivatalában kezdte munkáját. A Duna és a Tisza szabályozásának tervezésével foglalkozott. Ő maga mai szakmegjelöléssel építőmérnök volt, de rabul ejtette az elektrotechnika csodája. Munkájával párhuzamosan elektrotechnikai tanulmányokat is folytatott. 1882-ben a Ganz-gyár mérnöke, később pedig igazgatója lett, ahol ebben az időben rendkívül tehetséges szakemberek dolgoztak együtt.

Az 1880-as években előtérbe került az energiaelosztás, ahogyan akkor nevezték, a fény elosztásának problémája. Egy-egy áramfejlesztővel meg tudták oldani egy színház, pályaudvar vagy szálloda áramellátását, de ekkor már az volt a cél, hogy egy erőművel nagyobb városrész, távolabb eső területek világítását is lehetővé tegyék. Ismert volt, hogy - adott vezeték-keresztmetszet esetén - a feszültség növelésével négyzetesen nő a kívánt teljesítménnyel elérhető távolság, de az egyenáram feszültsége egyszerű eszközökkel nem volt alakítható. Ezért új utat kellett keresni. A Ganz-gyár mérnökei a váltóáram használatát tartották célravezetőnek Edisonnal és munkatársaival szemben. Déri Zipernowskyval közösen, 1882-ben kidolgozott egy 1350 V-os, 70 Hz-es, öngerjesztésű, váltakozó áramú generátort, amelyet 1883-ban kezdtek gyártani. Déri Miksa dolgozott Mechwart Andrással is, akivel közösen alkották meg azt a gépet, ami a budapesti Keleti Pályaudvar világítását szolgálta. 1883-tól Bécsben dolgozott a Ganz-gyár villamos osztályának ausztriai képviselőjeként, de a kutatói munkát ekkor sem hagyta abba.  Zipernowsky irányításával 1884-ben elkezdte egy párhuzamos kapcsolású villamosenergia-elosztórendszer  kísérleteit.

A váltakozó áramú generátor sok problémát megoldott, de feszültsége a technikai lehetőségek miatt nem lehetett nagyobb néhányszor tíz kilovoltnál. A nagy távolságra való energiajuttatás, elosztás problémáját ezek a gépek sem tudták jó hatásfokkal közvetlenül megoldani. Egyértelmű volt az is, hogy a fokozott érintésveszély miatt a háztartásokban több ezer volt feszültségű energiaforrást sem lehetett alkalmazni. Új eszközre volt szükség. Ezért a váltóárammal együtt elkezdtek a vasmagos tekerccsel is foglakozni.

Bláthy ötletére 1885-ben Bláthy Ottóval és Zipernowsky Károllyal megalkották a zárt vasmagú transzformátort, amelynek megalkotásában Déri a kísérleti munka oroszlánrészét végezte. Szabadalmukat - mely külön mag- és köpenytranszformátort is ismert - Zipernowsky-Déri-Bláthy transzformátor, de még inkább ZBD transzformátor néven ismerte meg a világ. A megvalósított példány 100 V fölötti, változtatható áttételű toroid transzformátor volt, melyet bemutattak a műegyetemen, sőt az 1896-os párizsi világkiállítást is beleérve a világot körbejárta.

Az akkori mérések 98%-os, rendkívül jónak számító hatásfokot állapítottak meg. Megszületett tehát az eszköz, aminek segítségével megoldották a villamos áram nagy távolságra történő gazdaságos, jó hatásfokú szállítását és elosztását.  Az áramellátás sikeres gyakorlati alkalmazásának oly látványos eredményei voltak, mint Bécs kivilágítása, vagy a pesti Nemzeti Színház ellátása villamos fényforrásokkal.

A világszerte ismertté vált közös találmány után Déri Miksa új feladatokon dolgozott. Ilyen volt az örvényáramú (eredeti nevén: Foucault-áramú) fékkel kiegészített fékszerkezete, melyet akkor vasúti kocsikhoz fejlesztettek ki. A találmány jelentőségét mi sem méltatja jobban, hogy még ma is szép számmal találkozni korszerű megoldásokkal, ahol fékekben, tengelykapcsolókban az örvényáramú erőhatás adta lehetőséget használják ki. A fékszerkezet szabadalmát 1897-ben jelentette be.

1889-től az akkor alapított bécsi Internationale Électricitäts Gesellschaft vezető igazgatója lett, és még ebben az évben megszervezte és berendezte a bécsi villamos-erőművet. Az Internationale Électricitäts Gesellschaftnak (IEG) - az első vállalkozásnak Európában, amely kizárólag villamos erőművek létesítésének pénzügyi szolgáltatása céljából létesült - 1896-ig volt az igazgatója.

1898-1902 között kompenzált egyenáramú gépén dolgozott. Az 1903-1904. években hozta létre azt a kétkefe-rendszerű egyfázisú repulziós motort, amelyet Déri-motor néven ismert meg a világ. A Déri-féle repulziós motor nagy hiányt töltött be. A felvonókat ugyanis a használatban lévő egyetlen motortípussal sem tudták biztonságosan üzemeltetni. Az első motortípust az osztrák Union E. G. és a német Helios A. G. gyártotta, míg a Déri-motor gyártási jogát a svájci Brown-Boveri Co. (BBC) vásárolta meg, de a német Allgemeine Elektrizitäts-Gesellschaft (AEG) is alkalmazta az egyfázisú vasutaknál. Keferendszerű motorját sorozatban gyártották és az egész világon használták.

1898 és 1902 között fejlesztette ki a róla elnevezett kompenzált egyenáramú gépet. Ennek lemezelt állórészében, hornyokban helyezkedett el az elosztott kompenzáló tekercselés, amellyel akkor a legtökéletesebb kompenzációt lehetett elérni. A rendszert sok helyen alkalmazták nagy teljesítményű reverzáló hengersor-hajtásokhoz.

Déri Miksa 1938. március 5-én hunyt el, 84 éves korában Meranóban, ahol visszavonultan élt a munkával eltöltött, sikerekben kivételesen gazdag, alkotó évek fáradalmai után.

Déri Miksa 1895 után megadott szabadalmai
(a szabadalmak száma: 15)

Lajstromszám

A bejelentés napja

Osztályjelzete

A szabadalom címe

8960

1897. 03. 11.

VII/g

Kombinált váltakozó- és egyenáramú rendszer elektromos erőüzemre vontatási célokra

9975

1897. 06. 14.

V/b

Kombinált elektromágneses Foucault-áramú dörzsfék

11711

1898. 01. 12.

VII/g

Eljárás az elindítási forgatónyomaték növelésére egy- vagy többfázisú váltakozó áramú motoroknál és készülékeknél

13106

1898. 04. 08.

VII/h

Elrendezés másodrendű vezetőknek és azok vezetőképességéhez szükséges hőmérsékre való felhevítésére elektromos áram segélyével

14281

1898. 07. 01.

VII/g

Berendezés egy- vagy többfázisú váltakozó áram és egyenáram kombinálására

14513

1898. 06. 13.

VII/g

Berendezés mágneses tereknek egyenárammal és váltakozó árammal való kombinált gerjesztésére és mindkét áram számára alkalmas elektromotor és generátor

14514

1898. 07. 02.

VII/g

Elrendezés dinamógépek mágneseinek gerjesztésére

15078

1899. 01. 10.

VII/g

Forgó transzformátor egyfázisú váltakozó áram számára

15712

1899. 02. 19.

VII/g

Eljárás az elindítási forgatónyomaték növelésére egy- vagy többfázisú váltakozó áramú motoroknál és készülékeknél

16405

1899. 02. 01.

VII/g

Elrendezés dinamógépek mágneseinek gerjesztésére

17853

1899. 06. 22.

VII/g

Váltakozó áramnak egyenárammá való átváltoztatására szolgáló áramátalakító a helytálló tekercselésben fekvő sarokszorítókkal

20283

1900. 04. 19.

VII/g

Újítások váltakozó árammal működő motorokon

20322

1900. 02. 21.

VII/g

Mágnestekercselés egyenáramú gépek és áramátalakítók számára

20356

1900. 06. 22.

VII/g

Öngerjesztő váltakozó áramú gép

35146

1905. 06. 30.

VII/g

Egyfázisú kollektormotorok

 

Felhasznált irodalom:
Jeszenszky Sándor: Az elektrotechnika magyar úttörői
Gohér Mihály: Déri Miksa. Műszaki nagyjaink. Szerk. Szőke Béla. 2. köt. Bp., 1967