SAJTÓKÖZLEMÉNY — Vegán borokról és game-streamingről szóló szakdolgozatot is díjazott az SZTNH

Idén is díjazta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) az Ujvári János diplomadíj-pályázat keretében a legjobb szellemi tulajdon vonatkozású diplomamunkákat. A pályázaton az egyetemisták diplomamunkájukkal vagy szakdolgozatukkal nevezhettek, s végül a meghirdetett 4 kategóriában összesen 12 hallgató vehetett át elismerést.

A pályázók foglalkozhattak szabadalmi, használatiminta-oltalmi, formatervezésiminta-oltalmi, védjegyoltalmi, szerzői jogi kérdésekkel vagy akár vizsgálhatták átfogóbban a szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepét is. Az elmúlt években beérkezett pályázatok lekövették a nemzetközi trendeket, hiszen míg korábban a szabadalmi kategóriában induló, elsősorban technikai megoldásokat feldolgozó pályázatok voltak túlsúlyban, az utóbbi 3-4 évben a szerzői jogi pályázatok domináltak.

A tavalyi tanévben összesen 32 hallgató regisztrált a pályázaton, ebből huszonketten fejezték be a teljes pályázati ciklust. Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak a hivatal értékelő kollégái. A díjazott szakdolgozatok között volt, amely a gyógyszerek szabadalmaztatásával, a vegán borok hazai helyzetével, a divatiparral, építészeti témákkal vagy éppen online játékok streamingelésével foglalkozott, de többen vizsgálták a zeneipar szerzői jogi kérdéseit is.

Idén a legaktívabb pályázók a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói közül kerültek ki, de érkeztek dolgozatok többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, az ELTE-ről, a MATE-ről, az Eszterházy Egyetemről, a Károli Gáspár Református Egyetemről, a Széchényi és a Pannon Egyetemről is.

„Kiemelt figyelmet fordítunk az egyetemeken a szemléletformálásra, hiszen a hazai szellemitulajdon-védelem kulcsa, ha minél korábban tudatosítjuk a hallgatókban, hogy versenyképességük és a sikereik alapeleme lehet, ha megfelelően védik az innovációikat. Ehhez elengedhetetlen, hogy jelen legyünk az egyetemeken és különböző ösztönzőkkel hívjuk fel a fiatalok figyelmét ennek a területnek a fontosságára” – mondta el Lábody Péter, az SZTNH jogi, nemzetközi és innovációs ügyekért felelős elnökhelyettese a pályázat kapcsán. Hozzátette: „Mindezt segíti a Neumann János Program is, amelynek fontos pontja, hogy az egyetemeken létrejött tudást a különböző oltalmak segítségével az intézmények tudják hasznosítani.”

Az Ujvári János diplomadíj-pályázaton a végzős hallgatók diplomamunkájukkal vagy szakdolgozattal nevezhetnek, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárják fel legalább 10 oldalon, illetve jelentkezhetnek olyan diplomamunkával vagy szakdolgozattal, amelyet teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek. A dolgozatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezettet díjazzák 250 ezer, 200 ezer, illetve 150 ezer forintos díjakkal.

 

További információ:

Gyulasi Georgina
sajtófőnök
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
E-mail: georgina [961] gyulasi [169] hipo [961] gov [961] hu
Telefon: +36 30 298 4646

2023/10/03