VI. Jelentősebb ügyek

17. A 3. számú mellékletben négy olyan szakértői véleményt reprodukáltunk, amelyek az érintett jogi kérdések tekintetében vagy egyébként jelentősek voltak, s amelyek alkalmasaknak látszanak a Testület elé kerülő ügyek jellegének a bemutatására.

18. Az SzJSzT-01/08 ügyben a képző- és iparművészeti alkotások szerzői jogi védelmének a feltételeit és határait vizsgálta az eljáró tanács egy síremlékkel kapcsolatban.

19. Az SzJSzT-02/08 ügyben arról kellett véleményt alkotnia az eljáró tanácsnak, hogy milyen szerzői és szomszédos jogi védelem áll fenn a Magyar Rádió által rögzített kabaréműsorokra azok újbóli felhasználása esetén.

20. Az SzJSzT-07/08 számú szakvélemény az un. "fájlcserélő" rendszerekkel érintett szerzői jogi kérdésekkel foglalkozott. Elemezte, hogy milyen szerzői jogilag releváns cselekmények valósulnak meg a "fájlcserélők" részéről, s azokért milyen felelősség terhelheti egyrészt a műveket hozzáférhetővé tevő, illetve letöltő, másrészt a rendszert (azok "hub"-jait) üzemeltetőket, s hogy az utóbbiak milyen feltételekkel mentesülhetnek a felelősség alól.

21. Az SzJSzT-24/08. számú vélemény témája a televíziós műsorformátum-védelem kérdése volt, amellyel a Testületnek az elmúlt években többször kellett már foglalkoznia. Ebben az ügyben azt állapította meg az eljáró tanács, hogy sem a műsor címe, sem pedig az egyes műsorok egésze, mint gyűjteményes mű nem tekinthető egyéni, eredeti alkotásnak, s ezért nem részesül szerzői jogi védelemben. Csupán a műsorok egyes konkrét elemeit találta az eljáró tanács szerzői jogi védelemre méltónak.

 

Budapest, 2009. március 6.

 

id. Dr. Ficsor Mihály,
a Testület elnöke

 

Mellékletek:
1) A 2008-ban tartott elnökségi ülések jegyzőkönyvei
2) A megkeresések és megbízások listája
3) A beszámoló 17.-21. bekezdésben pontjában említett ügyekben elfogadott szakvélemények

 

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet 5. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján a Beszámolóval egyetértek.

 

Budapest, 2009. március 13.

 

Dr. Bendzsel Miklós,
a Magyar Szabadalmi Hivatal
elnöke