DESIGN VILÁGNAP 2014

Az Ipari Formatervezési Társaságok Nemzetközi Szövetsége (Icsid) megalakulásának 50. évfordulóján, 2007. június 29-én hirdette meg a Design Világnapját (World Industrial Design Day) először, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a formatervezésre és annak szerepére a mindennapokban. A világnap idei, "Renew ID" témaköréhez kapcsolódóan a Magyar Formatervezési Tanács meghívására Maarten Hendriks holland designer, az Eindhovenben működő, európai hírű Founded By All designer co-working projekt megálmodója és vezetője tartott előadást, mely az idén Hollandiát vendégül látó őszi Design Hét Budapest bevezető eseménye is volt egyben.

Maarten Hendriks "co-creation & co-ownership" (Közösségi alkotás és közösségi tulajdon) című előadására 2014. június 27-én délelőtt 10:00-kor került sor a Design Terminál első emeleti konferenciatermében (1051 Budapest, Erzsébet tér 13.).

Maarten Hendriks az idei Magyar Formatervezési Díj szakmai zsűrijének nemzetközi tagjaként látogatott hazánkba. 2006-ban alapította a kreatív tehetségek számára vállalkozói és növekedési teret biztosító Little Mountaint. Ebből nőtt ki a tavaly létrehozott Founded By All designer co-working projekt, melynek a kreatív ipar, illetve az okatási és kormányzati szféra számos szereplője aktív tagja, támogatója.

A Design Világnapja kapcsán a holland designer és üzletember előadása mellett számos további programra is sor került. Az ünnepi programsor június 26-án, csütörtökön 17:00 órakor indult az Iparművészeti Múzeumban Slézia József: Kortárs Magyar Formatervezés 2000-2013 című munkájának bemutatkozásával. Másnap, június 27-én Maarten Hendriks délelőtti előadását követően, 13:00 órakor került sor az Iparművészeti Múzeum Földszinti Üvegcsarnokában a Lengyel Red Dots - Díjnyertes lengyel termékek és projektek kiállítása megnyitójára. 15:00-kor a Design Terminál elől indult a Budapest Design Map idei, frissített kiadását bemutató túra

Ezt követően, ugyanezen helyszínen, 18:00 órától került sor a Lean Startup Circle Meetup: folyamatos fogyasztói mérések adatai alapján kialakított design szemléletet és az ezzel kapcsolatos módszertant bemutató előadásra. A napot a Terminál étteremmel közösen szervezett, 19:00 órakor kezdődő Design Piknik zárja a Design Terminál tetőteraszán. Mindezeken túl, ugyancsak a Design Világnapjához kapcsolódóan, június 26. és 29. között tekinthette meg a nagyközönség a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tipográfia diplomakiállítása a Design Terminálban.

DESIGN HÉT BUDAPEST 2014: Átvitt értelem

A Design Hét Budapest idén ősszel is a programok széles körével, október 3. és 12. között várja a nagyközönséget. A fesztivál védnöke és főszponzora a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, kiemelt szakmai partnere a Magyar Formatervezési Tanács és a Design Terminál, szervezője a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség.

Az immáron 11. Design Hét Budapest fókuszában a mindennapi életünket egyre inkább átható technológia, az internet, az okos eszközök használatának általános elterjedése és ezeknek a design számos területére gyakorolt hatása áll. Az ÁTVITT ÉRTELEM szlogen jegyében a fesztivál programadó rendezvényei elsősorban a formatervezés és a technológia kapcsolódási pontjait, lehetőségeit, legújabb eredményeit, aktuális kérdéseit mutatják be, esettanulmányokkal, előadásokkal, gondolatébresztő beszélgetésekkel.

2014-ben a Holland Királyság a fesztivál díszvendége. A hazai design szakma legrangosabb díjait (Magyar Formatervezési Díj, Design Management Díj) idén is a fesztivál keretén belül adják át. Újdonság, hogy az itthon és az országhatárokon túl is jól ismert Central European Fashion Days programjaira, köztük, a közép-európai divattervezők egyik legrangosabb megmérettetése, a Gombold újra! pályázat eredményhirdetésére és nagyszabású divatbemutatójára is a Design Hét Budapest nyitóhétvégéjén kerül sor.