Kiemelkedő pályázati aktivitás a Magyar Formatervezési Díj pályázaton

A Magyar Formatervezési Díj az idei évben az alapítás 35 éves évfordulójához érkezett, ennek kapcsán megújult arculattal jelentkezett. A friss arculat elsőként a pályázati felhívásban jelent meg. A május 5-i beadási határidőt követően a Magyar Formatervezési Tanács Irodája feldolgozta a beérkezett pályaműveket, majd május 21-én került sor a bírálat első fordulójára, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának konferenciatermében.

A jubileumi évben növekvő pályázati aktivitás mellett ismét nagyszámú, közel 300 pályázatot bírálhatott el a Szalai András DLA építészmérnök, művészettörténész, egyetemi docens vezette bírálóbizottság.

A második fordulóban dönt a bizottság a díjazott és kiállításra kerülő alkotások köréről, melyeket a Design Hét Budapest kiemelt eseményeként megvalósuló díjátadó gála keretében megnyitott kiállításon ismerhet meg a nagyközönség.

A 2015. évi Magyar Formatervezési Díj pályázati felhívása előre láthatólag 2015 márciusában kerül meghirdetésre.

 

 
 

Fotó: Perness Norbert