Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny SZTNH különdíj

Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny

Az I. Országos Ifjúsági Innovációs versenyre 1991/1992-es évben került sor. A verseny megrendezésévelMagyarország számára lehetőség nyílt arra, hogy - Közép-kelet Európából elsőként - csatlakozzon az Európai Bizottság XII. Főigazgatósága által 1988 óta szervezett Fiatal Tudósok Versenyéhez. Ennek célja, hogy előmozdítsák a 15-20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, hogy hozzájáruljanak az ígéretes, fiatal tehetségek fejlődéséhez. A magyarországi versenyt a Magyar Innovációs Szövetség, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Duna Televízió hirdeti meg, támogatói között szerepel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala is. A zsűri munkájában részt vesz a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke is. A pályázat elbílásása minden év május végén, az átadás az INNOFÓRUM c. rendezvény keretében történik. A 2006/2007-es tanévtől a verseny új elnevezése: Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny.

A versenyről bővebben lehet tájékozódni a www.innovacio.hu honlapról.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala különdíjai

2014/2015

Pázmándi Zsolt Péter
Az I. díjat Pázmándi Zsolt Péter „Részecskék mérése TPC detektor segítségével” című pályamunkájával nyerte el.
 

2013/2014

B. Kiss Bálint
Az I. díjat B. Kiss Bálint "Apa Board ARM mikroprocesszor kísérletező és tanulási eszköz" című pályamunkájával nyerte el.

 

2012/2013

Szabó Lóránt és Antalicz Balázs
A II. díjat Szabó Lóránt és Antalicz Balázs "Kézbenfekvő fizika" című pályamunkájukkal nyerték el.

 

2011/2012

Hollós Ádám
Az I. díjat Hollós Ádám "Optikai szeizmográf" című pályamunkájával nyerte el.

 

2010/2011

Erdélyi Soma és Lipécz Ádám
Az I. díjat Erdélyi Soma és Lipécz Ádám "MPA - Medical Pocket Assistant" című pályamunkájukkal nyerték el.

 

A Magyar Szabadalmi Hivatal különdíjai

2009/2010

Böröczki Zoltán István
Az I. díjat Böröczki Zoltán István " Izomhuzal motor " című pályamunkájával nyerte el.

 

2008/2009

Gyöngyösi Tamás
Az I. díjat Gyöngyösi Tamás "Blind navigator" című pályamunkájával nyerte el.

 

2007/2008

Gács Gergő és Sarkadi-Nagy Balázs
Az I. díjat Gács Gergő (1988) és Sarkadi-Nagy Balázs (1987) "Látásvizsgáló készülék" című pályamunkájukkal nyerte el.

 

2006/2007

Hunyadi Áron
A II. díjat Hunyadi Áron (1989) "A banki páncélajtó-zár" című pályamunkájával nyerte el.

 

2004/2005

Kocsis Adrienn Nikoletta
Az I. díjat Kocsis Adrienn Nikoletta (1987) "Krónikusan kanülált, éber patkány kísérleti modelljének metodikai kidolgozása és alkalmazása" című pályamunkájával nyerte el.

Kovács Levente és Jipa András
A II. díjat Kovács Levente (1987) és Jipa András (1988) "A tömegstressz hatása a Drosophilák ellenálló képességére és genetikai stabilitására" című pályamunkájukkal nyerték el.

 

2003/2004

Bártfai Bálint
Az I. díjat Bártfai Bálint (1985) a "Személyre szabott orvosi protézis előállítás Rapid Protityping berendezéssel CT és MR vizsgálatokból származó adatokból" című pályamunkájával nyerte el.

Rátai Dániel
A II. díjat Rátai Dániel (1985) a "3D formatervező és aerodinamikai tesztelő rendszer személyi számítógépre" című pályamunkájával nyerte el.

Angyal Béla
A II. díjat Angyal Béla (1985) "A száj pH-jának vizsgálata a fogszuvasodás megelőzésének céljából" című pályamunkájával nyerte el.

 

2002/2003

Németh Gábor
Az I. díjat Németh Gábor (1984) a "Plazma hangsugárzók hatékonyságának növelése" c. pályamunkájával nyerte el.
A 2003 szeptemberében rendezett 15. Európai Fiatal Tudósok Versenyén első díjat, valamint az Európai Szabadalmi Hivatal különdíját kapta ugyanerre a munkájára.

Lukács Manuéla
A II. díjat Lukács Manuéla (1984) a "Tartóváz elemekből összeszerelt kalodában szállítható építmények" c. pályamunkájával nyerte el.
A 2003 szeptemberében rendezett 15. Európai Fiatal Tudósok Versenyén az Európai Szabadalmi Hivatal különdíját kapta ugyanerre a munkájára.

 

2001/2002

Mészáros Lívia
Az I. díjat Mészáros Lívia (1983) a "Wilms-tumor 1 (WT1) gén expressziója humán melanómia sejtvonalakban" c. pályamunkájával nyerte el.

Trefán Szilárd
A III. díjat Trefán Szilárd (1983) az "Eljárás és berendezés a fák tuskóval együtt történő kiemelésére" c. pályamunkájával nyerte el.

 

2000/2001

Déry Attila
Az I. díjat Déry Attila (1981) a "Vitorlás hajók svertjének mozgatása, vitorlázatának megtervezése" c. pályamunkájával nyerte el.

Juhász Márton
A II. díjat Juhász Márton (1983) az "Új kibernetikus végtag-helyettesítő eljárás kidolgozása és az eredmény modellezése" c. pályamunkájával nyerte el.

 

1999/2000

Hegedűs Ramón
Az I. díjat Hegedűs Ramón (1981) az "Excimer lézeres abláció háromdimenziós gyorsfényképezése" c. pályamunkájával nyerte el.

Fekete György
A III. díjat Fekete György (1982) a "Stroboszkópos nyomatfigyelő rendszer" c. munkájával nyerte el.

 

1998/1999

Ziegler Sebestyén
Az I. díjat Ziegler Sebestyén (1981) a "Villamos mozgatású mikrométer" c. pályamunkájával nyerte el.

Káplár Roland
A III. díjat Káplár Roland (1979) egy új befogó rendszerű satu bemutatásával nyerte el.

 

1997/1998

Laslo Emil
A II. díjat Laslo Emil (1977) a "Számítógépek moduláris rendszerének bővítése" c. pályamunkájával nyerte el.