V. Jelentősebb ügyek

13. A 3. számú mellékletben nyolc olyan szakértői véleményt reprodukáltunk, amelyek az érintett jogi kérdések tekintetében vagy egyébként jelentősek voltak, s amelyek alkalmasaknak látszanak a Testület elé kerülő ügyek jellegének a bemutatására.

14. -

15. Az SzJSzT 18/07. sz. szakértői véleményt annak bemutatására választottuk, hogy milyen kísérletek történnek néha a szerzői jogi védelem kiterjesztésére - és ezáltal annak felhígítására. A Csongrád Megyei Bíróság előtt folyó perben a felperes egy parkolójegy szerzői jogi védelmét szerette volna igazolni, amivel az eljáró tanács nem értett egyet. Megállapította ugyanakkor a tanács a szerzői jogi védelem meglétét a parkolási rendszer összetevőiről szóló tanulmány, mint szakirodalmi mű tekintetében, s utalt arra, hogy ugyancsak szerzői jogi védelem alatt állhat a rendszer működését biztosító számítógépi program (az utóbbi azonban nem képezte a per és a megkeresés tárgyát).

16. Az SzJSzT 21/07. sz. szakértői véleményt a Magyar Lapkiadók Egyesülete peren kívüli megkeresésére adta a Testület. Az Egyesület a reprográfiai többszörözésért járó díjigény jogosultjainak körére vonatkozóan tett fel kérdéseket. Főleg az a kérdés kívánt körültekintő elemzést, hogy a napilapok kiadóit is megilleti-e a díjigény. Mint ahogyan ez az 1. sz. mellékletből is kitűnik, a Testület Elnöksége is foglalkozott ezzel a kérdéssel (ld. a 2007. szeptember 9.-i elnökségi ülés jegyzőkönyvének 6. pontját) és megállapította, hogy "ellentmondás van az Szjt. 21. §-ának (1) és (6) bekezdése között, amelyet törvénymódosítással indokolt feloldani." Ezzel az eljáró tanács tagjai egyetértettek. Az Elnökség állásfoglalását követően a tanács a következőket állapította meg: "A kiadói díjjogosulti körbe. a napilapot kiadók a 21. § (1) bekezdése alapján nem tartoznak bele.Az eljáró tanács szükségesnek tartja megjegyezni, hogy az Szjt. 21. § (1) bekezdésére vonatkozó fenti jogértelmezés a jogszabály szigorú értelmezésén alapul, tekintettel arra, hogy az Szjt. a szerzők jogaira vonatkozó szabályokon kívül kiterjesztő értelmezésre nem ad lehetőséget. Ezért a díjra jogosult kiadók körét a jogszabály szövegében szereplőkön kívül más szervezetekre nem lehet kiterjeszteni. Ugyanakkor az eljáró tanács álláspontja szerint indokolt lenne az Szjt. 21. §-ának felülvizsgálata, hiszen semmi nem indokolja a hatályos jogszabály szerinti különbségtételt, hogy míg a folyóirat kiadóknak a folyóiratban megjelent művek szerzőivel együtt biztosítja a törvény a díjigényt, a napilapokban megjelent művek kiadói a szerzőkkel ellentétben nem részesülnek reprográfiai díjban."

17. A Fővárosi Bíróság megkeresésére készült SzJSzT 28/07. sz. szakértői vélemény a "filmelőállító" fogalmával foglalkozott, különösen a koprodukciós és a megrendelésre készült filmalkotások tekintetében.

18. Az SzJSzT 31/07. sz. szakértői vélemény az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület által feltett kérdésekre válaszolt egyes internetes televíziós műsorszolgáltatási formák, az un. IPTV ("Internet Protocol TV") szolgáltatások tekintetében. A legnagyobb körültekintést igénylő kérdés az volt, hogy miként lehet megítélni a "PVR" ("personal video recorder") szolgáltatást. Ennek az a lényege, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltató minden előfizető számára elkülönít a saját szerverén egy tárfelületet, amelyen az előfizető rögzítheti a televíziós programokban szereplő műveket - általában filmeket - s azokat tetszés szerinti időben hívhatja le megtekintés vagy saját eszközön való rögzítés céljára. A kérdés arra vonatkozott, hogy az ilyen PVR szolgáltatás alapján történő rögzítés szabad magáncélú többszörözésnek minősül-e. Az eljáró tanács erre a kérdésre - az ebben a témában eddig született külföldi (amerikai és német) bírósági ítéletekkel összhangban (de az azokban foglaltaktól részben eltérő indokokkal) - nemleges választ adott.

19. Az SzJSzT 36/07. sz. szakértői véleményben, a Vas Megyei Bíróságnak a szakirodalmi művek digitális formában való internetes felhasználásával kapcsolatos kérdéseire válaszolt a Testület. A vélemény részletesen kimutatta, miért tévesek azok a meglehetősen széles körben elterjedt hiedelmek, hogy a digitális formátumú, internetes felhasználásokra, illetve azokra, amelyeknek nincs haszonszerzési céljuk, nem terjednek ki a meglevő szerzői jogi szabályok. Foglalkozott a vélemény azzal is, miként állapítható meg, hogy a jogosult szabad felhasználást kíván engedélyezni egyes olyan felhasználásokra, amelyek egyébként engedélyhez és díjfizetéshez kötöttek.

20. Az SzJSzT 43/07. sz. szakértői vélemény is egy, a digitális technológia által lehetővé tett új felhasználási móddal foglakozott. Megállapította, hogy az analóg televíziós műsoroknak a megkeresésben leírt módon való digitális formában történő egyidejű, változatlan és csonkítatlan továbbközvetítése ugyanúgy kötelező közös jogkezelés alá tartozik, mint az analóg formában való ilyen továbbközvetítés.

21. Az SzJSzT 44/07. sz. szakértői vélemény a Magyar Turizmus Zrt. megkeresésére készült. Az eljáró tanács nemleges választ adott arra a kérdésre, hogy helytálló-e egy dalszövegíró állítása, amely szerint az "Itthon otthon van" turisztikai programajánló címe sérti az említett szerző szerzői jogait, akinek egyik dalszövegében a "mert itthon otthon vagyok" sor szerepel.

Budapest, 2008. április 3.

 

id. Dr. Ficsor Mihály,
a Testület elnöke

 

Mellékletek: 1) A 2007-ban tartott elnökségi ülések jegyzőkönyvei
2) A megkeresések és megbízások listája
3) A beszámoló 13. pontjában említett jelentősebb ügyekben elfogadott szakvélemények

* * *

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szervezetéről és működéséről szóló 156/1999. (XI. 3.) Korm. rendelet 5. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján a Beszámolóval egyetértek.

 

Budapest, 2008. április " ".