Szt.114/P.§(2)

Szt.114/P.§(2)

     

A közzétételt követően bárki észrevételt nyújthat be, hogy a növényfajta-oltalmi bejelentés nem felel meg a kereskedelmi forgalomra vonatkozó újdonságnak, amennyiben az újdonságnyilatkozatban rögzítetteknél korábban került a növényfajta forgalomba, vagy a növényfajta nem felel meg a megkülönböztethetőség, egyneműség és állandóság követelményének vagy a fajtafenntartási kötelezettség feltételének, vagy a bejelentő nem jogosultja a bejelentésnek, illetve a bejelentés nem felel meg a fajtanévre előírt feltételeknek. (Lásd még II.5.6.)

Szt.114/P.§(2) Szt.71.§

     

Értesíteni kell az észrevételt benyújtó személyt az észrevétel átvételéről. Az észrevétel tevő az eljárásban nem ügyfél. Az észrevételben foglaltak megítélését illetően a Hivatalnak az észrevételezővel szemben indokolási kötelezettsége nincs. A bejelentővel nem tudatja a Hivatal azt, hogy növényfajta-oltalmi bejelentése ügyében észrevétel érkezett. Amennyiben az észrevétel nyomán felhívásra kerül sor, az észrevételből származó adatokat úgy közli a Hivatal a bejelentővel, mint a vizsgálat megállapításait. Az észrevétel egyébként a megtekinthető iratok körébe tartozik.Az észrevétel benyújtója az érdemi döntés bejelentővel történő közlésével egyidejűleg kap értesítést, a növényfajta-oltalmi eljárás végeredményéről.