1995. évi XXXII. törvény a szabadalmi ügyvivőkről

1995. évi XXXII. törvény a szabadalmi ügyvivőkről  

archív joganyag

az azt módosító 2003. évi VI. törvénnyel egységes szerkezetben

2004. május 1-től 2004. július 9-ig hatályos törvény

A szabadalmi ügyvivő feladata

1. §(1) A szabadalmi ügyvivő feladata, hogy ügyfelét iparjogvédelmi ügyben jogaiérvényesítéséhez és kötelezettségei teljesítéséhez hozzásegítse; ennek sorániparjogvédelmi ügyekben megbízás vagy kirendelés alapján képviseletet lát el azilletékes bíróságok és más hatóságok előtt, beadványokat, szerződéseket ésegyéb okiratokat szerkeszt, valamint iparjogvédelmi ügyekben kutatásokat végez,szakvéleményt, tanácsot és tájékoztatást ad.
(2) Az(1) bekezdés alkalmazásában iparjogvédelmi ügyek:
a) a Magyar Szabadalmi Hivatal hatáskörébetartozó szabadalmi, növényfajta-oltalmi, használati mintaoltalmi,formatervezésiminta-oltalmi és topográfiaoltalmi ügyek, a védjegyügyek, aföldrajzi árujelzőkkel kapcsolatos ügyek, valamint az ezekhez kapcsolódójogorvoslati és végrehajtási eljárások;
b) a találmány- és a szabadalombitorlás, anövényfajta és a növényfajta-oltalom, a használati minta és a használatimintaoltalom, a formatervezési minta és a formatervezésiminta-oltalom, atopográfia és a topográfiaoltalom bitorlása, továbbá a védjegybitorlás és aföldrajzi árujelző oltalmának bitorlása miatt indított eljárások;
c) a szabadalmi, a növényfajta-oltalmi ésa használati mintaoltalmi kényszerengedéllyel, valamint az ilyen előhasználativagy továbbhasználati jog fennállásával kapcsolatos eljárások, ideértve azeurópai szabadalom magyar nyelvű fordításának kijavításáról szóló hatóságitájékoztatás közlése előtt megkezdett hasznosításból eredő jogosultsággalkapcsolatos eljárást is;
d) a számítógépi programalkotáson és ahozzá tartozó dokumentáción, továbbá az iparművészeti és ipari tervezőművészetialkotásokon, valamint a műszaki létesítmények tervein fennálló szerzői jogmegsértése miatt indított eljárások;
e) az a)–d)pontok szerinti jogokkal kapcsolatos szerzőségi, igényjogosultságiés díjazási eljárások;
f) a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban:Ptk.) által védett és külön jogszabályok hatálya alá nem tartozó, társadalmilagszéles körben felhasználható és közkinccsé nem vált szellemi alkotásokkalkapcsolatos eljárások;
g) a személyeket a vagyoni értékűgazdasági, műszaki és szervezési ismereteik és tapasztalataik (know-how)tekintetében megillető védelemmel kapcsolatos eljárások; valamint
h) az a)–d)és az f)–g) pontokszerinti szellemi alkotások, ismeretek és tapasztalatok tekintetében atisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szólótörvény alapján a tisztességtelen verseny tilalmának és a fogyasztói döntésektisztességtelen befolyásolása tilalmának megsértése miatt indított eljárások.
(3) A(2) bekezdés alkalmazásában szabadalmon a kiegészítő oltalmat is érteni kell.
(4) Haiparjogvédelmi ügyben a fél számára kötelező a jogi képviselet, ekövetelménynek megfelel az is, ha a felet szabadalmi ügyvivő képviseli.
(5) Haa szabadalmi ügyvivő a (2) bekezdésben meghatározott iparjogvédelmi ügyekbenkülföldön jár el, tevékenységére a külföldi jogszabályok előírásai azirányadók, azonban az ilyen tevékenységére e törvény rendelkezéseit ismegfelelően alkalmazni kell. Külföldi jogszabályon az eljárás helye szerintiállamra kötelező nemzetközi szerződéseket, ha pedig a szabadalmi ügyvivő azEurópai Unió valamely tagállamában jár el, az európai közösségi jogszabályokatis érteni kell.

Aszabadalmi ügyvivői működés feltételei

2. §(1) Szabadalmi ügyvivőként az működhet, aki a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara(a továbbiakban: Kamara) tagja.
(2) AKamarába való felvételre jogosult, aki
a) az Európai Unió valamely tagállamánakállampolgára;
b) büntetlen előéletű;
c) mérnöki vagy azzal egyenértékűtermészettudományi szakos egyetemi oklevéllel rendelkezik; és
d) szabadalmi ügyvivői vizsgát tett.
(3) AKamarába való felvételhez rendelkezni kell
a) a Magyar Köztársaság területérekiterjedő hatályú szabadalmi ügyvivői felelősségbiztosítással, kivéve, ha aszabadalmi ügyvivő a 6. § (2) bekezdése szerinti gazdálkodó szervezetnélműködik;
b) a szabadalmi ügyvivői tevékenységfolytatásához megfelelő irodahelyiséggel, kivéve, ha a szabadalmi ügyvivő a 6.§ (2) bekezdése szerint gazdálkodó szervezetnél, illetve a 6/A. §, a 7. § (2)bekezdése vagy a 10. § (2) bekezdése alapján alkalmazott szabadalmi ügyvivőkéntműködik.
(4)Nem vehető fel a Kamarába
a) aki a szabadalmi ügyvivőifoglalkozástól való eltiltás hatálya alatt áll,
b) aki a Kamarából kizárás fegyelmibüntetés hatálya alatt áll,
c) aki cselekvőképességet korlátozó vagykizáró gondnokság hatálya alatt áll,
d) aki iparjogvédelmi ügyekben eljáróhatóságnál vagy bíróságnál működik.
(5) Aszabadalmi ügyvivői címet csak a Kamara tagja használhatja.

3. §(1) A szabadalmi ügyvivőnek működése megkezdése előtt a Kamara elnöke előttesküt kell tennie.
(2) Aszabadalmi ügyvivői eskü szövege a következő:

„Én .....................................................esküszöm, hogy a Magyar Köztársasághoz hű leszek; szabadalmi ügyvivőihivatásomat ügyfeleim érdekében az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályokmegtartásával lelkiismeretesen gyakorlom, az ennek során tudomásomra jutotttitkot megőrzöm, a rám bízott ügyeket legjobb tudásom szerint intézem, éssemmit el nem mulasztok, ami azok sikeres ellátásához és ügyfeleim jogos érdekeinekmegóvásához szükséges.”
(3) Haa szabadalmi ügyvivő nem magyar állampolgár, működését a (2) bekezdésbenfoglalttól a szükséges mértékben eltérő, a Kamara által megállapított szövegűeskü letételét követően kezdheti meg.

Szabadalmiügyvivői vizsga

4. §(1) Szabadalmi ügyvivői vizsgát az tehet,
a) aki megfelel a 2. § (2) bekezdésének a)–c) pontjaiban felsoroltfeltételeknek;
b) aki külön jogszabályban meghatározottfelsőfokú iparjogvédelmi szakképesítéssel rendelkezik; és
c) akinek legalább hároméves szabadalmiügyvivőjelölti gyakorlata van.
(2) Avizsgát a Magyar Szabadalmi Hivatal mellett létrehozott Szabadalmi ÜgyvivőiVizsgabizottság előtt kell letenni; a vizsgára bocsátásról a Vizsgabizottságelnöke dönt.
(3) Avizsgára bocsátás iránti kérelmet elutasító határozat ellen a kérelmező akézbesítéstől számított harminc napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz.Az eljárásra a Fővárosi Bíróságnak van hatásköre, és arra a polgáriperrendtartás (a továbbiakban: Pp.) közigazgatási perekre irányadórendelkezéseit (Pp. XX. fejezet) kell alkalmazni.
(4) Aszabadalmi ügyvivői vizsgára vonatkozó részletes rendelkezéseket különjogszabály állapítja meg.

A kamarai tagság megszűnése

5. §(1) A szabadalmi ügyvivő kamarai tagsága megszűnik, ha
a) arról írásban lemondott;
b) a közügyektől vagy a szabadalmiügyvivői foglalkozástól a bíróság jogerős ítéletével eltiltja;
c) a bíróság jogerős ítéletével szándékosbűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztésre ítélte;
d) jogerős határozattal a Kamarából való kizárásfegyelmi büntetéssel sújtják;
e) kamarai tagdíjfizetésikötelezettségének felszólítás ellenére sem tett eleget;
f) európai uniós tagállambeliállampolgársága megszűnik;
g) cselekvőképességét korlátozó vagykizáró gondnokság alá helyezik;
h) működését iparjogvédelmi ügyekbeneljáró hatóságnál vagy bíróságnál folytatja;
i) megszűnik a 2. § (3) bekezdésének a) pontja szerinti felelősségbiztosítása;
j) megszűnik a 2. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti rendelkezési joga amegfelelő irodahelyiségre; vagy
k) meghal.
(2) Haa szabadalmi ügyvivő kamarai tagsága az (1) bekezdés b), c), d), f),g), h), i) vagy j) pontja alapján szűnt meg, a Kamarábatörténő újbóli felvétel nem tagadható meg, ha a kérelmező kielégíti a 2. § (2)és (3) bekezdésében foglalt feltételeket, és nem esik a 2. § (4) bekezdésébenmeghatározott kizáró okok alá, feltéve, hogy a korábbi tagság megszűnéséigesedékes tagdíját megfizette.
(3) Haa szabadalmi ügyvivő kamarai tagsága az (1) bekezdés a) vagy e) pontjaalapján szűnt meg, a Kamarába történő újbóli felvételének csak a korábbi tagságmegszűnésétől számított egy év elteltével és csak akkor van helye, ha a (2)bekezdésben foglalt feltételek teljesülnek.

A szabadalmi ügyvivői működés szervezeti keretei

6. §(1) Szabadalmi ügyvivő ügyfelek képviseletével
a) egyéni szabadalmi ügyvivőként,
b) szabadalmi ügyvivői irodában, vagy
c) korlátolt felelősségű társaságban (atovábbiakban: szabadalmi ügyvivői társaság) foglalkozhat.
(2)Gazdálkodó szervezet saját iparjogvédelmi feladatainak és képviseleténekellátására szabadalmi ügyvivőt foglalkoztathat.

Az egyéni szabadalmi ügyvivő

6/A. §Az egyéni szabadalmi ügyvivő szabadalmi ügyvivőt alkalmazottkéntfoglalkoztathat. Az ügyfél képviseletében az egyéni szabadalmi ügyvivőnek adottmegbízás vagy kirendelés alapján mind az egyéni szabadalmi ügyvivő, mind aszabadalmi ügyvivő alkalmazott eljárhat.

A szabadalmi ügyvivői iroda

7. §(1) A szabadalmi ügyvivői iroda szabadalmi ügyvivők jogi személyiséggelrendelkező szervezete, amelynek legalább két szabadalmi ügyvivő tagja van.
(2) Aszabadalmi ügyvivői iroda szabadalmi ügyvivőt alkalmazottként isfoglalkoztathat.
(3) Azügyfél képviseletében a szabadalmi ügyvivői irodának adott megbízás vagykirendelés alapján mind a szabadalmi ügyvivő tag, mind a szabadalmi ügyvivőalkalmazott eljárhat.

8. §(1) A szabadalmi ügyvivői iroda a Kamara által történt nyilvántartásbavételével jön létre, és alapszabálya szerint működik.
(2) Anyilvántartásba vétel iránti kérelemhez mellékelni kell a szabadalmi ügyvivőiiroda alapszabályát, amelynek későbbi módosításait ugyancsak be kell mutatni aKamarának.
(3) Haaz alapszabály jogszabályba ütközik, azt a Kamara harminc napon belülmódosításra visszaadja a szabadalmi ügyvivői irodának.
(4) Aszabadalmi ügyvivői iroda legfőbb szerve a tagok összességéből álló taggyűlés;a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik az alapszabály megállapítása ésmódosítása, a vezető megválasztása, valamint döntés az iroda megszűnéséről.
(5) Aszabadalmi ügyvivői irodát a vezető képviseli.
(6) Aszabadalmi ügyvivői iroda alirodát tarthat fent.

9. §(1) A szabadalmi ügyvivői iroda a taggyűlés határozata alapján egyesüléssel,szétválással vagy jogutód nélkül szűnik meg.
(2)Szétválás és jogutód nélküli megszűnés esetén az iroda vagyonának megosztásáróla taggyűlés dönt.
(3) Ajogutód nélkül megszűnt szabadalmi ügyvivői iroda tartozásaiért a tag az irodavagyonából rá eső rész erejéig felelős.

Szabadalmi ügyvivői társaság

10. §(1) A szabadalmi ügyvivői társaságban akkor végezhető ügyvivői tevékenység, ha
a) a társaság kizárólag szabadalmiügyvivői feladatokat lát el,
b) a társaságnak csak természetes személytagjai vannak, akik közül legalább két tag szabadalmi ügyvivő,
c) a társaság törzstőkéjének legalábbháromnegyed részét a szabadalmi ügyvivő tagok törzsbetétei teszik ki, akikilyen arányú szavazati joggal rendelkeznek,
d) a szabadalmi ügyvivői társaság vezetőtisztségviselője és tisztségviselőinek legalább háromnegyed része a szabadalmiügyvivő tagok közül kerül ki.
(2) Aszabadalmi ügyvivői társaság szabadalmi ügyvivőt alkalmazottként isfoglalkoztathat.

11. §(1) A szabadalmi ügyvivői társaság alapítását – a cégbírósági bejegyzéstkövető harminc napon belül – nyilvántartásba vétel céljából be kelljelenteni a Kamarához.
(2) Azügyfél képviseletében a szabadalmi ügyvivői társaságnak adott megbízás vagykirendelés alapján mind a szabadalmi ügyvivő tag, mind a szabadalmi ügyvivőalkalmazott eljárhat.

Szabadalmi ügyvivő foglalkoztatása gazdálkodó szervezetnél

12. §(1) A gazdálkodó szervezetnek – teljes vagy részmunkaidősmunkaviszonyban, közalkalmazotti vagy tagsági jogviszonyban – a 6. § (2)bekezdése szerint foglalkoztatott szabadalmi ügyvivője e jogviszonya alapján,külön meghatalmazás nélkül képviseli a gazdálkodó szervezetet.
(2) Agazdálkodó szervezet szabadalmi ügyvivője – ha a gazdálkodó szervezetebben nem korlátozza – a 6. § (1) bekezdésében meghatározott keretekközött és az azokra meghatározott feltételek szerint ügyfelek képviseletével isfoglalkozhat.

A szabadalmi ügyvivő kötelezettségei

13. §(1) A szabadalmi ügyvivő köteles az általa ellátott ügyben legjobb tudásaszerint, lelkiismeretesen, a jogszabályok megtartásával eljárni, a szabadalmiügyvivői etikai szabályzat előírásait megtartani, tevékenységében mindenkor aszabadalmi ügyvivői hivatáshoz méltó magatartást tanúsítani.
(2) Aszabadalmi ügyvivő bíróság vagy egyéb hatóság előtti eljárása során a Kamaraáltal kiállított fényképes igazolvánnyal igazolja magát.

14. §(1) A szabadalmi ügyvivő tudományos, művészeti, irodalmi, oktatási éssporttevékenység, valamint jogtanácsosi, jogi előadói vagy ügyvédjelöltitevékenység kivételével nem állhat munkaviszonyban, közszolgálati ésközalkalmazotti jogviszonyban, és ezek, valamint az ügyvédi, a választottbírói,továbbá munkaviszonynak, közszolgálati és közalkalmazotti jogviszonynak nemminősülő közéleti tevékenység, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagság,kuratóriumi tagság és tisztségviselés kivételével nem folytathat más keresőfoglalkozást.
(2)Aki korábban iparjogvédelmi ügyekben eljáró bíróságnál bíró volt, ejogviszonyának megszűnése után egy évig nem járhat el szabadalmi ügyvivőkéntannál a bíróságnál, amelynél működött.

15. §(1) A szabadalmi ügyvivőt titoktartási kötelezettség terheli minden olyan tényvagy adat tekintetében, amelyről szabadalmi ügyvivői működése során szerzetttudomást; e kötelezettsége szabadalmi ügyvivői működésének megszűnése után isfennmarad.
(2) Atitoktartási kötelezettség kiterjed a szabadalmi ügyvivői szervezetek olyanirataira is, amelyek a szabadalmi ügyvivői titoktartás körébe eső tényeket vagyadatokat tartalmaznak.
(3) Azügyfél, illetőleg jogutódja a titoktartási kötelezettség alól felmentést adhat.

Az ügyfélképviselet szabályai

16. §(1) Az ügyfelek képviseletével foglalkozó szabadalmi ügyvivő [6. § (1)bekezdés] ügyfelével szemben mástól nem vállalhat megbízást, volt ügyfelével szembenpedig csak akkor, ha az nincs kapcsolatban volt ügyfelének általa korábbanellátott ügyével.
(2) Aszabadalmi ügyvivő nem köteles a megbízást elvállalni; ha a megbízástelhárítja, ezt a megbízóval haladéktalanul közölnie kell.
(3) Aszabadalmi ügyvivő a már elfogadott megbízást írásban bármikor felmondhatja, azügyfél értesítésének napjától számított tizenötödik napra; a szabadalmi ügyvivőa felmondási idő alatt is köteles megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek azügyfél jogainak és jogos érdekeinek megóvásához szükségesek.
(4) Azügyfél a megbízást bármikor korlátozhatja vagy azonnali hatállyal felmondhatja.
(5) Amegbízás – a felmondás esetén kívül – megszűnik a megbízásteljesítésével, valamint az ügyfél halálával, illetve a megbízó jogi személyjogutód nélküli megszűnésével.
(6) Azügyfél halála, illetőleg a megbízó jogi személy jogutód nélküli megszűnéseesetén a szabadalmi ügyvivő haladéktalanul értesíti azokat az általa ismertszemélyeket, akiknek a megbízással kapcsolatban jogaik vagy kötelezettségeikkeletkezhetnek; ezt, valamint a képviseleti megbízás bármelyik fél részérőltörtént felmondását a szabadalmi ügyvivő haladéktalanul bejelenti annak abíróságnak vagy egyéb hatóságnak is, amelyik előtt az eljárás folyamatban van.

17. §(1) A szabadalmi ügyvivői megbízást – a szabadalmi ügyvivői iroda és aszabadalmi ügyvivői társaság nevében is – maga a szabadalmi ügyvivővállalja el, és ő köti meg a szabadalmi ügyvivői díjazásra vonatkozómegállapodást.
(2) Aszabadalmi ügyvivői díjazás összege és megfizetésének módja szabad megállapodástárgya.
(3) Azügyfelek képviseletével foglalkozó szabadalmi ügyvivő köteles a bíróság vagyegyéb hatóság kirendelése alapján pártfogó szabadalmi ügyvivőként,ügygondnokként vagy eseti gondnokként az ügyfél képviseletét ellátni; indokoltesetben a szabadalmi ügyvivő kérheti a kirendelés alóli felmentését.
(4) Aszabadalmi ügyvivő kirendelésére és a kirendelt szabadalmi ügyvivő jogállásáraa Pp. vonatkozó rendelkezései irányadók.

18. §(1) Az ügyfél által adott megbízás elvállalásakor a szabadalmi ügyvivő –a tanácsadást kivéve – köteles az ügyről tényvázlatot felvenni; abban afontos körülményeket, így a várható munkadíjat és költségeket is rögzíti, s atényvázlatot a megbízóval aláíratja.
(2) Aszabadalmi ügyvivő meghatalmazása írásban érvényes, ha azt a meghatalmazóaláírta; a szabadalmi ügyvivő a meghatalmazást ellenjegyzi.
(3) Aszabadalmi ügyvivői meghatalmazás feljogosítja a szabadalmi ügyvivőt mindenolyan cselekményre, amely a rábízott ügy szabályszerű ellátásával jár, ígyokirat, pénz és más vagyontárgy átvételére is.
(4) Aszabadalmi ügyvivői képviseleti jogosultság korlátozása a bíróság vagy egyébhatóság és harmadik személyek irányában csak annyiban hatályos, amennyiben akorlátozás magából a meghatalmazásból kitűnik.
(5) Aszabadalmi ügyvivő a megbízást személyesen látja el; jogosult a megbízásellátására helyettes szabadalmi ügyvivőt, ügyvédet vagy szabadalmiügyvivőjelöltet igénybe venni, ha ezt a megbízó nem zárja ki.

19. §(1) A szabadalmi ügyvivő – az ügyfél kívánságára – köteles azügyféltől átvett iratokról elismervényt adni, és az iratokat a megbízásmegszűnése után, ha azokat bírósághoz vagy más hatósághoz benyújtott irathoznem csatolták, eredetiben kiadni.
(2)Nem köteles a szabadalmi ügyvivő kiadni megbízólevelét, fogalmazványait, atényvázlatot, a meghatalmazást, az ügyfél utasításait tartalmazó iratokat, azügyfélnek az ügyben hozzá intézett leveleit, valamint az ügyfél érdekébenteljesített kifizetésekről szóló nyugtát vagy elismervényt, továbbá azeljárásának törvényességét igazoló egyéb iratokat; az ügyfél kérelmére ésköltségére azonban köteles ezekről másolatot adni.
(3) Aszabadalmi ügyvivő köteles az ügyfél részére befolyt pénzről és egyéb értékrőlaz ügyfelet haladéktalanul értesíteni.
(4) Aszabadalmi ügyvivő a befolyt pénzből beszámítással kielégítheti az ügyfelévelszemben a szabadalmi ügyvivői munkadíj, költségátalány, illetőleg készkiadáscímén fennálló és esedékessé vált követelését; a beszámítási jog gyakorlásárólköteles az ügyfelet írásban értesíteni.

20. §(1) A szabadalmi ügyvivő köteles az általa ellátott ügyről olyan aktát,illetőleg nyilvántartást vezetni, amely lehetővé teszi, hogy helyettese vagyutódja az ügyet folytatni tudja.
(2) Aszabadalmi ügyvivő köteles a megszűnt ügyek iratait a megbízás megszűnésétőlszámított öt évig megőrizni; az iratok selejtezéséről jegyzőkönyvet kellfelvenni, s azt további öt évig meg kell őrizni.
(3) Aszabadalmi ügyvivő országgyűlési képviselői vagy polgármesteri megbízatásánakideje alatt és egyéb indokolt esetben szabadalmi ügyvivői működésétszüneteltetheti; szüneteltetés esetén gondoskodnia kell arról, hogy folyamatbanlévő megbízásai alapján ügyfeleinek jogai és jogos érdekei ne szenvedjeneksérelmet.
(4) Aszüneteltetés alatt a szabadalmi ügyvivő nem gyakorolhatja a kamarai tagságbóleredő jogokat, és nem terhelik az abból fakadó kötelezettségek.

Anyagi felelősség

21. §(1) Az egyéni szabadalmi ügyvivő, a szabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmiügyvivői társaság a szabadalmi ügyvivői megbízással kapcsolatban az ügyfélnekokozott kárért a Ptk. szabályai szerint felel. Ha a megbízás ellátásáhozkülföldi iparjogvédelmi vagy jogi képviselő közreműködésének igénybevételeszükséges, az egyéni szabadalmi ügyvivő, a szabadalmi ügyvivői iroda és aszabadalmi ügyvivői társaság az általa igénybe vett ilyen személytevékenységéért csak annak kiválasztása és utasításokkal való ellátásatekintetében felel. Ha a külföldi képviselőt a megbízó jelölte ki, a felelősségcsak az utasításokkal való ellátásra terjed ki.
(2) Aszabadalmi ügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság keretében tagkéntműködő szabadalmi ügyvivő anyagi felelősségére az irodai alapszabály, illetve atársasági szerződés előírásai, az egyéni szabadalmi ügyvivő, a szabadalmiügyvivői iroda és a szabadalmi ügyvivői társaság alkalmazott szabadalmiügyvivőjének anyagi felelősségére pedig a Munka Törvénykönyve rendelkezéseiirányadók.

Fegyelmi felelősség

22. §(1) Fegyelmi vétséget követ el az a szabadalmi ügyvivő, aki a szabadalmiügyvivői hivatás gyakorlásából eredő kötelezettségét vétkesen megszegi.
(2) Afegyelmi vétséget elkövető szabadalmi ügyvivővel szemben kiszabható fegyelmibüntetések:
a) megrovás,
b) szigorú megrovás,
c) pénzbírság,
d) kizárás a Kamarából.
(3) Akiszabott pénzbírság összege a köztisztviselői illetményalap tízszereséigterjedhet. A befizetett pénzbírság a Kamarát illeti meg.

23. §(1) A fegyelmi büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni az enyhítő és asúlyosbító körülményeket, így különösen a kötelességszegés súlyát ésismételtségét, a vétkesség fokát, valamint az okozott kárt.
(2) Haa szabadalmi ügyvivő vétkessége enyhébb fokú, és a kötelességszegés nem vagycsekély mértékben járt következménnyel, a fegyelmi eljárás lefolytatása és afegyelmi büntetés kiszabása mellőzhető, de a szabadalmi ügyvivő a felmerülteljárási költségek viselésére kötelezhető.

24. §(1) Fegyelmi vétség alapos gyanúja esetén a szabadalmi ügyvivő ellen a fegyelmieljárást a Kamara elnöke indítja meg. Szükség esetén az ügy előzeteskivizsgálására vizsgálóbiztost rendel ki.
(2) Afegyelmi ügyekben a Kamara fegyelmi bizottsága háromtagú tanácsban jár el.
(3) Afegyelmi eljárás részletes szabályait a Kamara által kiadott fegyelmiszabályzat állapítja meg.
(4) Afegyelmi bizottság határozata ellen az eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő akézbesítéstől számított harminc napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz.Az eljárásra a Fővárosi Bíróságnak van hatásköre, és arra a közigazgatásiperekre irányadó rendelkezéseket (Pp. XX. fejezet) kell alkalmazni.
(5) Abíróság a fegyelmi bizottság határozatát megsemmisítheti, vagymegváltoztathatja, szükség esetén a fegyelmi bizottságot új eljárásra utasítja.
(6) Afegyelmi eljárás alá vont szabadalmi ügyvivő képviseletét szabadalmi ügyvivő iselláthatja.
(7) Afegyelmi bizottság keresettel meg nem támadott határozata a kézbesítéstőlszámított harminc nap elteltével emelkedik jogerőre.

25. §(1) Nem folytatható le a fegyelmi eljárás, ha a Kamara elnöke a cselekmény,illetőleg mulasztás tudomásra jutásától számított három hónapon belül nemindítja meg az eljárást, vagy a cselekmény, illetőleg a mulasztás befejezéseóta három év eltelt.
(2) Avizsgálóbiztos előzetes vizsgálata alatt, de legfeljebb a vizsgálóbiztoskirendelésétől számított három hónapig az (1) bekezdés szerinti elévülésnyugszik.
(3) Aza fegyelmi vétség, amely bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg, abűncselekménnyel együtt évül el.
(4) Afegyelmi büntetés hatálya megrovás és szigorú megrovás esetén a fegyelmihatározat jogerőre emelkedésétől számított egy évig, pénzbírságnál három évig,kizárásnál öt évig tart.
(5) Ajogerős fegyelmi határozatot a Kamara a büntetés hatályának időtartamáignyilvántartja.

A szabadalmi ügyvivőjelölt

26. §(1) Az egyéni szabadalmi ügyvivő, a szabadalmi ügyvivői iroda, a szabadalmiügyvivői társaság és a szabadalmi ügyvivőt foglalkoztató gazdálkodó szervezet[6. § (2) bek.] munkaviszonyban szabadalmi ügyvivőjelöltként alkalmazhatja azt,akit a szabadalmi ügyvivőjelöltek névjegyzékébe bejegyeztek.
(2) Aszabadalmi ügyvivőjelöltek névjegyzékébe – kérelmére – azt kellbejegyezni a Kamaránál, aki
a) az Európai Unió valamely tagállamánakállampolgára;
b) büntetlen előéletű;
c) mérnöki vagy azzal egyenértékűtermészettudományi szakos egyetemi oklevéllel rendelkezik; és
d) igazolja, hogy szabadalmiügyvivőjelölti munkaviszony létesítésére előzetes megállapodást kötött.
(3)Nem jegyezhető be a szabadalmi ügyvivőjelöltek névjegyzékébe
a) aki a szabadalmi ügyvivőjelölteknévjegyzékéből való törlés fegyelmi büntetés hatálya alatt áll;
b) aki cselekvőképességet korlátozó vagykizáró gondnokság hatálya alatt áll.
(4) Aszabadalmi ügyvivőjelöltek névjegyzékéből törölni kell azt,
a) aki ezt írásban kéri;
b) akinek szabadalmi ügyvivőjelöltimunkaviszonya megszűnik, és újabb ilyen munkaviszony létesítését a megszűnéstőlszámított három hónapon belül a Kamaránál nem igazolja;
c) akit a bíróság jogerős ítéletévelszándékos bűncselekmény elkövetése miatt szabadságvesztésre ítélt, illetve aközügyektől eltiltott;
d) akit jogerős határozattal a szabadalmiügyvivőjelöltek névjegyzékéből való törlés fegyelmi büntetéssel sújtanak;
e) akinek európai uniós tagállambeliállampolgársága megszűnik;
f) akit cselekvőképességet korlátozó vagykizáró gondnokság alá helyeznek;
g) aki meghal.

27. §(1) A szabadalmi ügyvivőjelölt munkáltatójának utasítása szerint jogosult abíróság és egyéb hatóság előtt eljárni; a szabadalmi ügyvivőjelölt a LegfelsőbbBíróság előtt nem járhat el.
(2) Aszabadalmi ügyvivőjelölt kötelezettségeire és fegyelmi felelősségére aszabadalmi ügyvivőkre vonatkozó előírásokat kell megfelelően alkalmazni, azzalaz eltéréssel, hogy a fegyelmi vétséget elkövető szabadalmi ügyvivőjelölttelszemben kiszabható fegyelmi büntetések a következők:
a) megrovás,
b) szigorú megrovás,
c) törlés a szabadalmi ügyvivőjelölteknévjegyzékéből.

Az európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselő

27/A.§ (1) Az európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselőnek a MagyarKöztársaság területén folytatott szabadalmi ügyvivői tevékenységére e törvényrendelkezéseit a 27/B–27/I. §-okban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) Etörvény alkalmazásában európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselő (atovábbiakban: közösségi képviselő) az, aki az Európai Unió valamelytagállamának állampolgára, az Európai Unió valamely tagállamában szabadalmiügyvivői tevékenység folytatására jogosultsággal rendelkezik, és az EurópaiKözösség területén működik.

27/B.§ (1) Aki a Magyar Köztársaság területén közösségi képviselőként állandójelleggel kíván szabadalmi ügyvivői tevékenységet folytatni, köteles az európaiközösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselők névjegyzékébe (a továbbiakban:közösségi képviselők névjegyzéke) történő felvételét kérni.
(2)Aki a Magyar Köztársaság területén közösségi képviselőként eseti jelleggelszolgáltatást nyújtóként kíván szabadalmi ügyvivői tevékenységet folytatni,kérheti a közösségi képviselők névjegyzékébe való felvételét.
(3) Akérelmezőt az (1) vagy a (2) bekezdés alapján a közösségi képviselőknévjegyzékébe fel kell venni, ha
a) három hónapnál nem régebbi okirathiteles magyar fordításának bemutatásával bizonyítja, hogy az Európai Unióvalamely tagállamában jogosultsággal rendelkezik szabadalmi ügyvivőitevékenység folytatására, és
b) igazolja szabadalmi ügyvivőifelelősségbiztosítása meglétét.
(4) A(3) bekezdés a) pontjában foglaltfeltételt kielégíti, ha a kérelmező az ott meghatározott módon bizonyítja, hogyaz 1. §-ban meghatározott ügyekben a működésének helye szerinti tagállamközponti iparjogvédelmi hatósága előtt képviselet ellátására jogosult. Ha azemlített tagállamban a képviselet külön szakképesítés hiányában is ellátható, aképviselet ellátására való jogosultság megállapításához a kérelmezőnekigazolnia kell, hogy e tagállam központi iparjogvédelmi hatósága előtt legalábböt éven át folytatott képviselői tevékenységet az 1. §-ban meghatározottügyekben. Ha a kérelmező szakképesítést szerzett képviselet ellátására, és aztez utóbbi tagállam jogszabályai értelmében hivatalosan elismerték, mentesül aképviselői tevékenység folytatásának igazolása alól.
(5) A(3) bekezdés b) pontjában foglaltfeltételt kielégíti, ha a kérelmező igazolja, hogy annak a tagállamnak azelőírásai szerint, amelyben a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatásárajogosultsággal rendelkezik, szabadalmi ügyvivői felelősségbiztosítással vagybiztosító-pénztári tagsággal rendelkezik. A Kamara az igazolás ismeretébenkiegészítő biztosítás megkötését írhatja elő, ha a biztosítási szerződés aszerződési feltételek tekintetében nem felel meg a magyar jogszabályok általelőírt irányadó követelményeknek, illetve a biztosítási összeg nem éri el a 33.§ (3) bekezdése alapján megállapított összeget.
(6) AKamara a közösségi képviselők névjegyzékébe való felvételről indokolássalellátott határozatot hoz, amely ellen a 30. § alapján jogorvoslatnak van helye.
(7) AKamara külön szabályzatban állapítja meg a névjegyzékbe vételi eljárás és anévjegyzék vezetésének, valamint a névjegyzékbe vételi díj megfizetésénekrészletes szabályait.

27/C.§ A közösségi képviselők névjegyzékét a Kamara vezeti, amely tartalmazza aközösségi képviselő
a) nevét és állampolgárságát;
b) más tagállambeli címét és – havan – belföldi címét;
c) szabadalmi ügyvivői irodájának vagytársaságának, európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselői irodájánakvagy társaságának, alkalmazott vagy gazdálkodó szervezetnél foglalkoztatottközösségi képviselő esetében munkáltatójának és – ha van – azegyüttműködő magyar egyéni szabadalmi ügyvivőnek, szabadalmi ügyvivői irodánakvagy szabadalmi ügyvivői társaságnak a nevét és címét;
d) névjegyzékbe vételére, az onnan valótörlésére, valamint tevékenysége megkezdésére, felfüggesztésére, szüneteléséreés megszűnésére vonatkozó adatokat;
e) tevékenységének jellegét (állandó vagyeseti szolgáltatást nyújtó);
f) tagállamának nevét, ahol a szabadalmiügyvivői tevékenység folytatására jogosultsággal rendelkezik; valamint
g) szakmai elnevezését (szükség szerintannak magyar nyelvű kiegészítő magyarázatával együtt) és hivatásosiparjogvédelmi képviselői társulásának megnevezését, úgy, ahogyan azt atagállamában használja.

27/D.§ (1) A közösségi képviselők névjegyzékébe felvett közösségi képviselőtkérelmére a Kamarába szabadalmi ügyvivőként fel kell venni, ha
a) megfelel a 2. § (2) bekezdésének a)–c) pontjaiban és a 2. § (3)bekezdésében foglalt feltételeknek, és nem esik a 2. § (4) bekezdésébenmeghatározott kizáró okok alá;
b) hitelt érdemlően – különösen azáltala ellátott ügyek számára és jellegére vonatkozó iratokkal vagy a Kamarafelhívására más módon – bizonyítja, hogy a magyar joggal kapcsolatosszabadalmi ügyvivői tevékenységet folytatott a Magyar Köztársaság területén megszakításnélkül három éven át; és
c) a Kamara által meghatározott módonbizonyítja, hogy rendelkezik a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatásáhozszükséges magyar nyelvtudással és a magyar jogban való jártassággal.
(2) AKamara az (1) bekezdés szerinti kérelem elbírálásáról indokolással ellátotthatározatot hoz, amely ellen a 30. § alapján jogorvoslatnak van helye.
(3) AKamara külön szabályzatban állapítja meg az (1) bekezdés szerinti felvételieljárás részletes szabályait.
(4) Haa közösségi képviselőt a Kamarába felvették, a Kamara tagjává válik.

27/E.§ (1) A közösségi képviselőt a Kamara törli a közösségi képviselőknévjegyzékéből, ha
a) nem felel meg azoknak a feltételeknek,amelyeknek az igazolását a 27/B. § (3) bekezdése előírja;
b) jogerős határozattal a közösségiképviselők névjegyzékéből való törlés fegyelmi büntetéssel sújtják;
c) európai uniós tagállambeliállampolgársága megszűnik;
d) felvették a Kamarába;
e) kéri a névjegyzékből való törlését;vagy
f) meghal.
(2) AKamarába a 27/D. § alapján felvett szabadalmi ügyvivő kamarai tagsága az 5. §-banmeghatározott eseteken kívül megszűnik akkor is, ha a szabadalmi ügyvivőitevékenység folytatására való jogosultsága megszűnt abban a tagállamban,amelyben azt megszerezte.
(3) AKamara a közösségi képviselő névjegyzékből való törléséről és a Kamarába a27/D. § alapján felvett szabadalmi ügyvivő kamarai tagságának megszűnésérőlindokolással ellátott határozatot hoz, amely ellen a 30. § alapjánjogorvoslatnak van helye.

27/F.§ (1) A közösségi képviselők névjegyzékébe felvett közösségi képviselő az 1. §-banmeghatározott bármelyik tevékenységet végezheti, de kizárólag olyan idegennyelvű szakmai elnevezést használhat, amelyre abban a tagállamban jogosult,amelyben a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására jogosultsággalrendelkezik, köteles továbbá feltüntetni a tagállam hivatalos nyelvén annak aszakmai szervezetnek a megjelölését, amelynek tagja. A szakmai elnevezéstmagyar nyelvű kiegészítő magyarázattal is el kell látni, ha az a magyarszabadalmi ügyvivő elnevezéssel összetéveszthető.
(2) Aközösségi képviselő a Magyar Köztársaság területén eseti jelleggel névjegyzékbevétel nélkül is végezheti az 1. §-ban meghatározott bármelyik tevékenységet, dekizárólag olyan idegen nyelvű szakmai elnevezést használhat, amelyre abban atagállamban jogosult, amelyben a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatásárajogosultsággal rendelkezik, köteles továbbá feltüntetni a tagállam hivatalosnyelvén annak a szakmai szervezetnek a megjelölését, amelynek tagja. A szakmaielnevezést magyar nyelvű kiegészítő magyarázattal is el kell látni, ha az amagyar szabadalmi ügyvivő elnevezéssel összetéveszthető.
(3) Haa közösségi képviselő az 1. §-ban meghatározott bármelyik tevékenységet esetijelleggel szolgáltatást nyújtóként névjegyzékbe vétel nélkül végzi, a bíróságvagy a hatóság, amely előtt eljár, felhívhatja a más tagállamban szerzettszabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására való jogosultság igazolására.
(4)Azokban az ügyekben, amelyekben jogszabály kötelező képviseletet ír elő, ésannak ellátására szabadalmi ügyvivő is jogosult, a közösségi képviselő aképviseletet csak akkor láthatja el, ha e célból egyéni szabadalmi ügyvivővel,szabadalmi ügyvivői irodával vagy szabadalmi ügyvivői társasággalegyüttműködési szerződést kötött.
(5) Aközösségi képviselő mindazokban a kötelező képviseletet igénylő esetekben,amelyekben megbízója képviseletében első alkalommal jár el bíróság vagy máshatóság előtt, köteles az együttműködési szerződést bemutatni. Ha azegyüttműködési szerződés megszűnik, ennek tényét a közösségi képviselő kötelesbejelenteni annak a bíróságnak vagy hatóságnak, amely előtt az együttműködéslétrejöttét korábban igazolta.
(6) Anévjegyzékbe felvett közösségi képviselő működése során köteles betartani etörvény rendelkezéseit, valamint a Kamara szabályzataiban foglaltakat. Az esetiszolgáltatást nyújtó közösségi képviselő működésére az ügyfelek képviseletetekintetében e törvény és a szabadalmi ügyvivői etikai szabályzat rendelkezéseiaz irányadók; egyéb tevékenységére annak a tagállamnak az előírásait kellalkalmazni, amelyben a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatásárajogosultsággal rendelkezik.
(7) Etörvénynek a fegyelmi felelősségre vonatkozó rendelkezéseit, valamint aszabadalmi ügyvivői fegyelmi szabályzatot mind a névjegyzékbe felvett közösségiképviselőre, mind az eseti szolgáltatást nyújtó közösségi képviselőrealkalmazni kell, azzal, hogy fegyelmi büntetésként a Kamarából történő kizáráshelyett a névjegyzékbe felvett közösségi képviselővel szemben a közösségiképviselők névjegyzékéből való törlés, az eseti szolgáltatást nyújtó közösségiképviselővel szemben pedig a szabadalmi ügyvivői tevékenységnek a MagyarKöztársaság területén való folytatásától történő eltiltás alkalmazható.Fegyelmi eljárásnak van helye akkor is, ha a közösségi képviselő azt alátszatot kelti, hogy szabadalmi ügyvivő vagy a szabadalmi ügyvivői címhasználatára jogosult. A közösségi képviselő fegyelmi büntetését és a mentesítésidőpontját fel kell tüntetni a közösségi képviselők névjegyzékében.

27/G.§ (1) A közösségi képviselő működhet alkalmazottként vagy foglalkoztathatógazdálkodó szervezetnél. A közösségi képviselő ilyen tevékenységére egyebekbene törvénynek a szabadalmi ügyvivő alkalmazottra, illetve a gazdálkodószervezetnél történő foglalkoztatásra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelőenalkalmazni.
(2)Szabadalmi ügyvivői irodában és szabadalmi ügyvivői társaságban tagsági viszonylétesítésére a névjegyzékbe felvett közösségi képviselő is jogosult.
(3) Haa szabadalmi ügyvivői irodának vagy szabadalmi ügyvivői társaságnak kizárólagközösségi képviselő tagja van, vagy az iroda vagy a társaság nevében nemszerepel legalább egy szabadalmi ügyvivő tag családi neve, akkor az iroda vagya társaság neve kizárólag európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselőiiroda vagy európai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselői társaságlehet, amelyhez hozzákapcsolható annak az Európai Unió valamely tagállamábanbejegyzett hivatásos iparjogvédelmi képviselői társulásnak az idegen nyelvűelnevezése, amelynek a közösségi képviselő tagja.
(4) Azeurópai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselői irodára, illetve azeurópai közösségi hivatásos iparjogvédelmi képviselői társaságra egyebekben etörvénynek a szabadalmi ügyvivői irodára, illetve a szabadalmi ügyvivőitársaságra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

27/H.§ (1) A Kamara a közösségi képviselő szabadalmi ügyvivői tevékenységévelösszefüggésben felmerülő valamennyi – különösen a közösségi képviselőtérintő fegyelmi, illetve a névjegyzékkel kapcsolatos felvételi és törlési– ügyben szükség esetén együttműködést kezdeményez annak a tagállamnak aszabadalmi ügyvivői nyilvántartást vezető hatóságával, amelyben a közösségiképviselő a szabadalmi ügyvivői tevékenység folytatására jogosultsággalrendelkezik.
(2) AKamarát az (1) bekezdésben említett együttműködés körében tudomására jutottminden tény és adat tekintetében titoktartási kötelezettség terheli.

27/I.§ (1) A Kamara biztosítja a névjegyzékbe felvett közösségi képviselőknek akamarai közéletben való képviseletét.
(2) Anévjegyzékbe felvett közösségi képviselők a Kamarában önálló bizottságothozhatnak létre. A Kamara a bizottság véleményét beszerzi minden olyan döntésmeghozatalához vagy szabályzat kidolgozásához, amely a közösségi képviselőkrevonatkozóan jogokat és kötelezettségeket állapít meg.

A Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamara

28. §(1) A Kamara a szabadalmi ügyvivők köztestülete.
(2) AKamara működési területe országos, székhelye Budapest.
(3) AKamara jogosult a Magyar Köztársaság címerének használatára.
(4) AKamara ellátja a törvényben meghatározott közfeladatokat, valamint képviseli aszabadalmi ügyvivők érdekeit, védi a szabadalmi ügyvivők jogait, őrködik aszabadalmi ügyvivői kötelezettségek teljesítésén, és őrzi a szabadalmi ügyvivőikar tekintélyét.
(5) AKamara véleményezési joggal részt vesz a szabadalmi ügyvivői tevékenységetérintő jogszabályok előkészítésében; az iparjogvédelemmel kapcsolatos általánoskérdésekben jogosult véleményt nyilvánítani, és az illetékes állami szervekfelé javaslatot tenni.
(6) AKamara a működésével összefüggő kiadásokat a szabadalmi ügyvivők kamaraitagdíjából és egyéb bevételeiből fedezi.

28/A.§ (1) A Kamara a szabadalmi ügyvivőkről és a szabadalmi ügyvivőjelöltekről,valamint a szabadalmi ügyvivői irodákról és a szabadalmi ügyvivői társaságokrólnyilvántartást vezet. A nyilvántartásban fel kell tüntetni:
a) a szabadalmi ügyvivő és a szabadalmiügyvivőjelölt nevét, címét, állampolgárságát, születési helyét és idejét, anyjanevét, egyetemi diplomájának számát és keltét, tudományos fokozatát, irodájacímét, telefon- és telefaxszámát, elektronikus levelezési címét, valamint adottesetben munkáltatója nevét és címét;
b) a szabadalmi ügyvivői iroda és aszabadalmi ügyvivői társaság nevét, címét, telefon- és telefaxszámát,elektronikus levelezési címét, valamint tagjainak, alkalmazott szabadalmiügyvivőinek és szabadalmi ügyvivőjelöltjeinek nevét;
c) a szabadalmi ügyvivő kamarai tagságánakkeletkezésére, az eskütételre, a tagság szüneteltetésére és megszűnésére,valamint a szabadalmi ügyvivőjelölt névjegyzékbe való bejegyzésére és az onnanvaló törlésére vonatkozó adatokat;
d) a szabadalmi ügyvivői iroda és aszabadalmi ügyvivői társaság nyilvántartásba vételére, létrejöttére,átalakulására, megszűnésére és a nyilvántartásból való törlésére, valamintvezetőjére vonatkozó adatokat;
e) a szabadalmi ügyvivő és a szabadalmiügyvivőjelölt fegyelmi büntetését és a mentesítés időpontját.
(2) AKamara az általa folytatott eljárások során kezelhet minden olyan adatot,amelynek kezeléséhez az eljárásban résztvevő hozzájárult, továbbá amelyet azeljárás eredményessége érdekében jogszerűen szerzett meg.

29. §(1) A Kamara tagja
a) szavazati joggal részt vehet a Kamaraközgyűlésén;
b) bármely kamarai tisztségremegválasztható, ha nem áll fegyelmi büntetés hatálya alatt;
c) javaslattal, észrevétellel fordulhat aKamara bármely szervéhez.
(2) AKamara tagja köteles
a) megtartani a Kamara által kiadottszabályzatok előírásait;
b) határidőben megfizetni a kamaraitagdíjat és a Kamara által esetenként előírt rendkívüli kamarai hozzájárulást,valamint szolgáltatni a Kamara által előírt adatokat a tagdíj összegénekmeghatározásához;
c) bejelenteni a Kamarának szabadalmiügyvivői működésének formáját és helyét, valamint az ebben bekövetkezettváltozásokat.

30. §A Kamarának a szabadalmi ügyvivő tagfelvételét megtagadó, a szabadalmiügyvivőjelöltek névjegyzékébe való bejegyzés iránti kérelmet elutasító,valamint a szabadalmi ügyvivői iroda, a szabadalmi ügyvivői társaságnyilvántartásba vételét megtagadó határozata ellen a kérelmező, a kamaraitagság megszűnését, illetőleg az ügyvivőjelölti névjegyzékből való törléstkimondó határozat ellen pedig az érintett szabadalmi ügyvivő, illetőlegszabadalmi ügyvivőjelölt a kézbesítéstől számított harminc napon belülkeresettel fordulhat a bírósághoz. Az eljárásra a Fővárosi Bíróságnak vanhatásköre, és arra a közigazgatási perekre irányadó rendelkezéseket (Pp. XX.fejezet) kell alkalmazni.

31. §(1) A Kamara szervei:
a) a közgyűlés,
b) az elnökség,
c) a fegyelmi bizottság és
d) a számvizsgáló bizottság.
(2) AKamara tisztségviselői: az elnök, a két alelnök és a pénztáros.
(3) AKamarát az elnök, akadályoztatása esetén az alelnök, illetőleg az elnök általmeghatározott körben vagy esetben az alelnök vagy elnökségi tag képviseli.

32. §(1) A Kamara közgyűlése a tagok összességéből áll, amely kizárólagoshatáskörrel
a) megállapítja és módosítja a Kamaraalapszabályát, valamint fegyelmi szabályzatát;
b) titkos szavazással megválasztja ésvisszahívja a tisztségviselőket, az elnökség további tagjait és póttagjait,valamint a fegyelmi bizottság és a számvizsgáló bizottság elnökét, tagjait éspóttagjait; valamint
c) megállapítja a szabadalmi ügyvivőkkamarai tagdíját és a tagdíj összegének meghatározásához szükségesadatszolgáltatási kötelezettséget, valamint az esetenként fizetendő rendkívülikamarai hozzájárulást.
(2) Aközgyűlés határozatképes, ha azon a tagoknak legalább a fele jelen van. Ha aszabályszerűen összehívott közgyűlés nem határozatképes, akkor a tizenöt naponbelül újból összehívott közgyűlés az eredeti napirendbe felvett kérdésekben amegjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.
(3) Aközgyűlés határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza, kivéve az alapszabály, afegyelmi szabályzat, valamint a visszahívás tárgyában hozott határozatokat,amelyeknél a jelenlévő tagok legalább kétharmadának a szavazata szükséges.

33. §(1) A Kamara szervezetének és működésének szabályait az alapszabály állapítjameg.
(2) AKamara a fegyelmi felelősségre vonás részletes szabályait megállapító fegyelmiszabályzatot és a szabadalmi ügyvivői hivatás gyakorlására vonatkozó etikaiszabályzatot ad ki.
(3) AKamara szabályzatban állapítja meg a szabadalmi ügyvivői felelősségbiztosításlegkisebb összegét.
(4) AKamara a szabadalmi ügyvivői működést érintő egyéb kérdésekben – ajogszabályok keretei között – további szabályzatokat adhat ki.

Törvényességi felügyelet

34. §(1) A Kamara működése felett a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke gyakoroltörvényességi felügyeletet.
(2) AKamara alapszabályát, fegyelmi szabályzatát, valamint egyéb szabályzatait megkell küldeni a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének.
(3) Atörvényességi felügyelet arra terjed ki, hogy
a) a Kamara szabályzatai megfelelnek-e ajogszabályoknak;
b) a Kamara határozatai megfelelnek-e ajogszabályoknak, valamint a Kamara szabályzatainak.

35. §(1) Ha a Kamara alapszabálya, fegyelmi szabályzata, egyéb szabályzatajogszabályba, illetve a Kamara határozata jogszabályba vagy kamaraiszabályzatba ütközik, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke – határidőkitűzésével – felhívja a Kamarát a jogszabálysértés megszüntetésére.
(2) Haa Kamara a megadott határidőn belül nem intézkedik a jogszabálysértésmegszüntetésére, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke a határidő lejártátólszámított harminc napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz. Ezek a perek aFővárosi Bíróság hatáskörébe tartoznak, és azokra a közigazgatási perekreirányadó rendelkezéseket (Pp. XX. Fejezet) kell alkalmazni.
(3) Abíróság a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének keresete alapján
a) megsemmisítheti a Kamarajogszabálysértő szabályzatát, illetve jogszabályba vagy saját szabályzatábaütköző határozatát, és szükség szerint új szabályzat kiadását vagy új határozatmeghozatalát rendelheti el;
b) a működés törvényességénekhelyreállítása céljából összehívhatja a Kamara közgyűlését.

Záró rendelkezések

36. §(1) Ez a törvény 1996. január 1-jén lép hatályba.
(2) Etörvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a szabadalmi ügyvivőkrőlszóló 5/1976. (III. 30.) MT rendelet és az ezt módosító 3/1986. (II. 13.) MTrendelet, a végrehajtására kiadott 4/1976. (III. 30.) IM rendelet és az eztmódosító 2/1986. (II. 13.) IM rendelet, valamint a szabadalmi ügyvivői díjszabásrólszóló 5/1976. (III. 30.) IM rendelet.
(3) Aszemélyi jövedelemadóról és a társasági adóról, a társadalombiztosításról, aszámvitelről, valamint a beszámoláskészítésről és könyvvezetésről szólójogszabályoknak az ügyvédekre, illetve az ügyvédi irodákra vonatkozórendelkezéseit az egyéni szabadalmi ügyvivőkre, illetve a szabadalmi ügyvivőiirodákra is alkalmazni kell.

Átmeneti rendelkezések

37. §(1) Az e törvény szerinti Kamara megalakítása során a Magyar Szabadalmi Hivatalelnöke – a szabadalmi ügyvivők társadalmi szervezetének javaslatára– a törvény hatálybalépésétől számított egy hónapon belül a szabadalmiügyvivők névjegyzékébe bejegyzett szabadalmi ügyvivők közül héttagú ideigleneselnökséget nevez ki, amely saját tagjai közül titkos szavazással ideigleneselnököt és alelnököt választ.
(2) AKamara alakuló közgyűlésére az ideiglenes elnökség összehívja a hatálybalépésnapján érvényes szabadalmi ügyvivői névjegyzékben szereplő valamennyiszabadalmi ügyvivőt, azokat kivéve, akik a 2. § (4) bekezdése szerint nemvehetők fel a Kamarába.
(3) Azalakuló közgyűlésen csak a meghívottak vehetnek részt, azt a törvényességifelügyeletet gyakorló személy képviselőjének jelenlétében kell megtartani.
(4) Azalakuló közgyűlés elfogadja az alapszabályt, megválasztja a Kamara elnökségét,fegyelmi bizottságát és számvizsgáló bizottságát; az ideiglenes elnökségmegbízatása a választási eredmények kihirdetésével ér véget.
(5) AKamara megalakulását az elnök bejelenti a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökének.

38. §(1) A Kamara alakuló közgyűlésén jogszerűen részt vett szabadalmi ügyvivők azalakuló közgyűlés napjával a Kamara tagjává válnak.
(2) AKamara megalakulásától számított három hónapon belül előterjesztett felvételikérelme alapján fel kell venni a Kamarába azt, aki e törvény hatálybalépésenapján be volt jegyezve a szabadalmi ügyvivők Magyar Szabadalmi Hivatalnálvezetett névjegyzékébe, kivéve, ha a 2. § (4) bekezdése szerint nem vehető fela Kamarába.
(3)Azt, akit e törvény hatálybalépése előtt bejegyeztek a szabadalmi ügyvivőkMagyar Szabadalmi Hivatalnál vezetett névjegyzékébe, de a 2. § (4) bekezdésénekd) pontja szerint nem vehető fela Kamarába, a felvételt kizáró ok megszűntétől számított három hónapon belülelőterjesztett kérelme alapján fel kell venni a Kamarába.

39. §(1) Az e törvény hatálybalépése napján fennálló szabadalmi ügyvivőimunkaközösség szabadalmi ügyvivői irodaként folytatja működését; a szabadalmiügyvivői irodának a Kamara megalakulásától számított három hónapon belül kellbenyújtania új alapszabályát nyilvántartásba vételre.
(2) Aszabadalmi ügyvivői irodából kivált szabadalmi ügyvivőt a részére kiadottvagyon arányában és erejéig terheli anyagi felelősség a szabadalmi ügyvivőiiroda korábbi tevékenységéért.
(3) Aze törvény hatálybalépése napján szabadalmi ügyvivői tevékenységet folytatógazdasági társaságnak a hatálybalépéstől számított három hónapon belül a jelentörvénnyel összhangba hozott társasági szerződését be kell nyújtania acégbírósághoz, s a cégbírósági bejegyzést követő harminc napon belül kérniekell nyilvántartásba vételét a Kamarától.
(4) Haa szabadalmi ügyvivők társadalmi szervezete vagyonát ingyen ruházza át aKamarára, a vagyont a Kamara adó- és illetékmentesen szerzi meg.

Felhatalmazások

40. §(1) Felhatalmazást kap a Magyar Szabadalmi Hivatal felett felügyeletet gyakorlóminiszter, hogy az igazságügy-miniszterrel és a Magyar Szabadalmi Hivatalelnökével egyetértésben rendelettel megállapítsa a szabadalmi ügyvivői vizsgáravonatkozó szabályokat.
(2)Felhatalmazást kap a Magyar Szabadalmi Hivatal felett felügyeletet gyakorlóminiszter, hogy a művelődési és közoktatási miniszterrel, a munkaügyiminiszterrel és a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökével egyetértésben rendelettelmegállapítsa az iparjogvédelmi szakképesítésre vonatkozó szabályokat.
(3)Felhatalmazást kap az igazságügy-miniszter, hogy a Magyar Szabadalmi Hivatalelnökével egyetértésben rendelettel meghatározza a bírósági eljárásbanmegállapítható szabadalmi ügyvivői költséget és a kirendelés ellátásnak díját.