SAJTÓKÖZLEMÉNY — Negyedmillió forintot is érhet a diplomamunka az SZTNH-nál

Idén is meghirdette az Ujvári János diplomadíj-pályázatot végzős felsőoktatási hallgatók részére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). A pályázat a választott diplomadolgozati témájukhoz kapcsolódva mutatja be a végzős hallgatóknak a szellemitulajdon-védelem szerepét és jelentőségét a mindennapi életben, és olyan tudáshoz juttatja a hallgatókat, amelyet a későbbiekben munkavállalóként, kutatóként vagy mérnökként is hasznosítani tudnak – legyen szó saját cégről, vagy a munkahelyük által fejlesztett megoldások piaci oltalmazásáról és menedzseléséről.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kiemelt fontossággal kezeli, hogy a (leendő) piaci szereplők mielőbb tisztában legyenek a szellemitulajdon-védelem fontosságával. Az egyetemistáknak szóló pályázat felhívja a fiatalok figyelmét a szellemitulajdon-védelmi kérdések fontosságára a mindennapi életben, illetve a gazdasági folyamatokban.

Az Ujvári János diplomadíj-pályázaton a végzős hallgatók diplomamunkájukkal vagy szakdolgozattal nevezhetnek, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárják fel legalább 10 oldalon, illetve jelentkezhetnek olyan diplomamunkával vagy szakdolgozattal, amelyet teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek. A pályázatok értékelésnél a két megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja.

„Az SZTNH kiemelt feladatának tekinti, hogy az egyetemistákkal is megismertesse a szellemitulajdon-védelem fontosságát. Minderre amiatt van szükség, mivel ezek a fiatalok jelentik a magyar gazdaság jövőjét, az ő elképzeléseiken is múlik, hogy hazánk mennyire lesz versenyképes a következő években. Hogy ezt még inkább megértethessük a hallgatókkal és oktatóikkal is, a tavalyi évben több felsőoktatási intézménnyel, például a győri, a szegedi, a kecskeméti és a soproni egyetemmel vagy a MOMÉ-val is szorosabbra fűztük együttműködésünket” – emelte ki a pályázat kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

A pályázat során öt kategóriában (a szabadalom- és használatiminta-oltalom; a védjegyoltalom; a formatervezésiminta-oltalom; a szerzői jog vagy a szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepét vizsgálva) van lehetőség nevezni. A dolgozatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezettet díjazzák (első díj 250 ezer, második díj 200 ezer, harmadik díj 150 ezer forint), illetve a Richter Gedeon Nyrt. egy 500 ezer forintos különdíjat is felajánlott. A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók ugyanakkor értékes könyvajándékot kapnak.

A pályázatot évente kétszer, az őszi és a tavaszi félévben végzős hallgatók részére írja ki az SZTNH. A díjátadó a két félév pályázóinak összevontan évente egyszer történik. A hivatal a tavaszi félében március 31-ig várja a jelentkezéseket, és július 29-ig az elkészült pályamunkákat.

A pályázatról további információ itt érhető el.

 

További információ:

Vékony Zsolt
kommunikációs munkatárs
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
E-mail: zsolt [961] vekony [169] hipo [961] gov [961] hu
Telefon: +36 30 146 4514

2022/03/04