SAJTÓKÖZLEMÉNY – Akár 1500 eurónyi támogatás a kkv-k szellemitulajdon-jogainak érvényesítésére

Az Európai Bizottság és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által támogatott Ideas Powered for Business Kkv-alap olyan, unió területén működő kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szól, amelyek szellemitulajdon-jogi stratégiájukat kívánják fejleszteni, és szeretnék megvédeni szellemitulajdon-jogaikat nemzeti, regionális vagy EU-szinten. Ennek 2021. március 1-jén nyíló, 20 millió euró keretösszegű pályázata azoknak a kkv-knak segít, amelyek a szellemitulajdon-jogaikat szeretnék érvényesíteni.

Az Ideas Powered for Business Kkv-alap szellemi tulajdonhoz kapcsolódó előzetes diagnosztikai szolgáltatásokkal (IP scan) és/vagy védjegyek vagy formatervezési minták bejelentéseivel nyújt segítséget a vállalkozások megerősödéséhez.

A 2021. március 1-jén nyíló pályázat során egy-egy vállalkozás legfeljebb 1500 eurónyi visszatérítést nyerhet el. A program keretében két szolgáltatás vehető igénybe. Az egyik során hivatásos szellemi tulajdonnal foglalkozó auditorok segítenek a szellemi tulajdont képező eszközök értékének meghatározásában (a szolgáltatás 75 százalékos kedvezménnyel vehető igénybe). Ez a tevékenység segítheti a cégek jelenlegi és jövőbeni szellemitulajdon-jogi stratégiájának kialakítását. A másik szolgáltatás igénybe vételekor 50 százalékos kedvezménnyel van lehetőség bejelenteni a szellemi tulajdont nemzeti, regionális vagy uniós szinten.

Az online benyújtható pályázat kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke kiemelte, az ehhez hasonló támogatások valóban nagy segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak abban, hogy a saját ötleteiket, termékeiket, szolgáltatásaikat megvédhessék. „A 21. század egyik legfontosabb értéke a szellemi tulajdon és annak megóvása, hiszen ez versenyképessé teszi nemcsak az adott vállalkozást, hanem azt az országot is, ahol ez a cég működik” – emelte ki Pomázi Gyula.

Az uniós támogatás mellett továbbra is elérhető a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Iparjog-pályázata, amelynek célja hogy akár ingyenesen levédethetőek legyenek a szabadalmak, a védjegyek és egyéb iparjogi szellemi termékek. A 200 millió forint keretösszegű pályázat segítségével a pályázók akár 100 százalékig finanszírozhatják az oltalmakhoz kapcsolódó hatósági és ügyvivői díjakat.

A kkv-alap pályázattal kapcsolatban további információk az alábbi oldalon érhetők el:
https://euipo.europa.eu/ohimportal/hu/online-services/sme-fund

 

2021/02/23