Feltaláló nők és szabadalmak

Megjelent az SZTNH legújabb statisztikai elemzése Feltaláló nők és szabadalmak címmel.

A „Szellemitulajdon-védelem számokban” című sorozat második része számos szempontból vizsgálja meg a női feltalálók tevékenységét. A tanulmány ismerteti a téma jelentőségét felismerő hazai és nemzetközi szervezetek legfontosabb elemzéseit és programjait, majd megvizsgálja a kutatónők helyzetét Magyarországon a 2000-2015 időszakban. Az utóbbi évek szabadalmi trendjének ismertetése után bemutatja a női szakemberek szerepét a nemzeti bejelentésekben, külön vizsgálva a magyar hölgyek aktivitását. A feltalálók közötti arányuk vizsgálatán túl az elemzés kitér a kutatócsoportokban betöltött szerepükre, a szakterületi megoszlásukra, valamint a kapott eredményeket összehasonlítja a nemzetközi mutatókkal.

A tapasztalatok szerint a magyar feltaláló nők inkább a nagyobb létszámú és a nemek alapján vegyes összetételű kutatócsoportokban folytatnak tudományos munkát, a szakterületek közül a vegyészetet részesítik előnyben. Az általános nemzetközi trenddel ellentétben Magyarországon arányuk a nemzeti szabadalmi bejelentésekben az ezredforduló óta csökkent. 2015-ben a hazai feltalálót tartalmazó kérelmek 84,6%-a kizárólag férfi feltalálóhoz kapcsolódott.

A tanulmány elérhető az SZTNH honlapján az alábbi linken: https://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/noifeltalalok_ebook.pdf.

 

2017/07/05