Az EU GDP-jének 42%-át a szellemitulajdon-intenzív ágazatok adják

2016. október 25-én megjelent az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) Intellectual property righs intensive industries and economic performance in the EU című közös projektjének második tanulmánya.

Az elemzés a 2013-ban publikált felmérés frissített változata, célja a szellemitulajdon-intenzív ágazatok felderítése és gazdasági súlyának számszerűsítése az Európai Unióban, ezúttal a 2011-2013 időszak adatai alapján. A tanulmány kissé szélesebb körű az első jelentésnél, ugyanis a szabadalmakon, a védjegyeken, a formatervezésiminta-oltalmakon, a szerzői jogon és a földrajzi árujelzőkön túl a növényfajta-oltalmakat is a vizsgálati körébe vonta, továbbá egy önálló fejezetet szentel az éghajlatváltozási-technológiák gazdasági jelentőségének bemutatására.

Az új eredmények szerint a regionális álláshelyek 28%-a (60 millió) közvetlenül köthető a szellemitulajdon-intenzív ágazatokhoz, a közvetetten kapcsolódó munkahelyekkel együtt ez a szám eléri a 82 milliót. Ezekhez a tevékenységekhez a többi szektorhoz képest jelentősen magasabb jövedelmi szint társul, a bérprémium mértéke 46%. Az EU GDP-jének 42%-a köthető a szellemitulajdon-védelem szempontjából kiemelkedő ágazatokhoz, amelynek összege eléri az 5,7 billió eurót. Az Európán kívüli országokkal folyatatott külkereskedelemi forgalomnak közel 90%-a ezekből a tevékenységekből származik. A kapcsolódó kereskedelemi többlet mértéke 96 milliárd euró.

A Magyarországra számított értékek szinte minden esetben felülmúlják az EU-mutatót, azaz a szellemitulajdon-intenzív ágazatok az átlagosnál nagyobb hozzájárulással bírnak a GDP-hez és a foglakoztatáshoz.

Összességében megállapítható, hogy a szellemitulajdon-intenzív ágazatok továbbra is – és egyre növekvő mértékben – meghatározó szereppel bírnak az EU-28 GDP-jében, foglalkoztatásában és kereskedelmében. A tapasztalatok szerint ezek a szektorok hatékonyabban megbirkóztak a gazdasági válsággal, mint a gazdaság egésze.

A korábbi tanulmányról szóló hír megtalálható az SZTNH honlapján: https://www.sztnh.gov.hu/hu/hirek/2013/hirek_201310011535_1.html.

A tanulmánysorozatról bővebb információ elérhető az EUIPO honlapján: https://euipo.europa.eu/ohimportal/en/web/observatory/ip-contribution#ip-contribution_1.

 

Az EU szellemitulajdon-intenzív szakágazatainak regionális és magyarországi teljesítménye

2016/10/25