A szellemi tulajdon világnapja - 2019. április 26.

Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO, Genf) 2000. évi közgyűlésén döntött arról, hogy minden év április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja. A világ iparjogvédelmi és szerzői jogi hatóságai – köztük a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – változatos programokkal, rendezvényekkel, akciókkal és kezdeményezésekkel valósították meg a közösen vállalt célkitűzést: az alkotóerő reflektorfénybe állítását, a szellemi tulajdon oltalma népszerűsítését és fáradságos művelésének társadalmi figyelemmel való elismerését.

 

Az idei évi programjának mottója: Reach for Gold: IP and Sports – Verseny az aranyért – a szellemi tulajdon és a sport

 

A Szellemi tulajdon világnapja magyarországi központi rendezvényének a Duna Aréna adott otthont 2019. április 26-án. A világnap alkalmából adták át az SZTNH Millenniumi Díjait a magyar művészeti és technológiai kultúra örökségének ápolásában, közvetítésében és védelmében jeleskedő intézmények, vállalatok számára.

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletében Cseresnyés Péter parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes mondott ünnepi köszöntőt. Beszédében kiemelte, hogy a magyarok már a XIX. század óta számos alapvető felfedezéssel, találmánnyal, termékkel járultak hozzá a modern civilizáció felépítéséhez, és a mai magyar alkotások színvonala sem marad el a sikeres elődök teljesítményétől. A kreatív magyarok az alkotásaikhoz fűződő jogaik biztosításában már több mint 120 éve támaszkodhatnak a szellemi tulajdon védelmét ellátó hazai hivatalra.  A szellemi tulajdon védelme segíti hozzá az alkotókat ahhoz, hogy a kutatásra vagy terméképítésre fordított erőfeszítéseik megtérülhessenek, ezzel is értéket teremtő munkára ösztönözve a kreatív elméket.

A Világnap témájára utalva az államtitkár elmondta: a kiemelkedő fizikai és szellemi teljesítmény napjainkra összefonódott egymással. A sportolók eredményes helytállását jelentős módszertani és technológiai újítások, felfedezések támogatják, amelyek akár döntőnek is bizonyulhatnak a küzdelemben. Ezek hasznosulásához biztosítanak megfelelő hátteret a szellemi tulajdon védelmének intézményei.

 

Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke hangsúlyozta, hogy hogy a szellemi tulajdon védelmének biztosítása az innovációs folyamatok elválaszthatatlan részét jelenti. A szerzői jog és az iparjogvédelem segítséget nyújt, hogy a saját képességeit mindenki erkölcsileg és gazdaságilag elismert módon bontakoztathassa ki. Az SZTNH feladata, hogy hatósági munkájával és szolgáltatásaival a kreatív megoldásokat létrehozó magánszemélyek és az innovatív vállalkozások számára megfelelő szakmai támogatást adjon. Ebben szorosan együtt kívánnak működni az innovációs intézményrendszer többi szereplőjével is.

 

 

2019 Millennium-díj díjazottjai

Co&Co Designcommunication

A Co&Co Designcommunication márka- és designkommunikációval és komplex termékfejlesztéssel foglalkozik. A társaság a  designkommunikáció program létrehozójaként a design globális fontosságáért és egyben felelősségvállalásáért küzd. Küldetésük, hogy a kommunikáció része legyen a fejlesztésnek, ennek megfelelően minden projektjük során a fejlesztésbe integrált kommunikáció megvalósítását célzó szemléletű tervezést tartják elsődleges feladatuknak. Díjnyertes termékeik között található többek között a Teqball, a CocoDice nevű logikai gyerekjáték, DSI Inhalo sóinhaláló termék, valamint a gyermekbarát Nosiboo orrszívó porszívó.

 

MOME EcoLab

A MOME EcoLab a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fenntarthatósági kutatócsoportja, mely napjaink ökológiai és társadalmi kihívásaira keres válaszokat a fenntarthatósági tervezés, öko-design és szociálisan érzékeny design eszközeivel. A labor gyakorlatorientált, projekt alapú kutató, tervező és alkotó tevékenységet végez, valós helyzetekben, valós közösségek problémáira keres kézzelfogható megoldásokat. A laborban interdiszciplináris keretek között, különböző szakterületeket képviselő oktatók, hallgatók és fiatal tervezők dolgoznak együtt annak érdekében, hogy egy fenntarthatóbb világban éljünk. Főbb projektjeik: cloudfactory, bódvapakk, lenkeprojekt, torony.

 

Innomed Medical Zrt.

Innomed Medical Zrt kardiológiai diagnosztikai és radiológiai készülékek gyártásával foglakozik. A cég a magyar orvosi műszeripar hagyományaira épül, de termékstruktúrájában és fejlesztési stratégiájában innovátor tevékenységet folytat. A magyar tulajdonú cég elsősorban a világpiacra szállít orvostechnikai eszközöket, a világ 110 országába jutnak el a műszereik, berendezéseik, Brazíliától Oroszországig. A megrendelőik között olyan óriások is vannak, mint a kínai hadsereg, ahol szintén a magyar cég leggyorsabb töltésű defibrillátorait használják a katonai egészségügyi szakemberek. Három szabadalommal, négy szabadalmi bejelentéssel, hét védjegyoltalommal és egy formatervezési mintaoltalommal rendelkeznek Magyarországon.

 

Microsec Zrt.

A Microsec Zrt. jogelődje 1984-ben alakult, szoftverfejlesztéssel foglalkozott. Jelenleg a fő profilja egyrészt a cégbírósági rendszerek fejlesztése és üzemeltetése, másrészt az elektronikus aláírás technológián alapuló szolgáltatások teljes körű nyújtása. A cég a legnagyobb magyar hitelesítés szolgáltató, az elektronikus aláíráson alapuló ügyviteli és üzenetközvetítő rendszerek szállítója. Hitelesítés szolgáltatóként az elektronikusan hiteles és bizonyító erejű okiratok, valamint az elektronikus aláírás technológiájára épülő e-Szignó üzleti megoldások terén nyújt kiemelkedő szolgáltatásokat. Innovatív megoldásaik révén segítik és támogatják a felhasználóbarát elektronikus ügyvitel terjedését és fejlődését mind az állami, mind a magánszektorban.

2019/04/29