A külgazdasági és külügyminiszter és a WIPO főigazgatójának találkozója

2019. április 29-én Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter látogatást tett Genfben, ahol – Sztáray Péter államtitkár és Dancs Ferenc helyettes államtitkár kíséretében – találkozott a Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) főigazgatójával, Francis Gurryvel. A találkozó fő apropója az volt, hogy a WIPO épületében a szellemi tulajdon világnapja alkalmából bemutatták a Teqball nevű magyar találmányt. A megbeszélésen többek között szóba került az innováció fontossága a magyar gazdaságban, a Visegrádi Szabadalmi Intézet kiemelt szerepe a nemzetközi szabadalmaztatás terén, valamint az eredetmegjelölések és a földrajzi jelzések nemzetközi oltalmát lehetővé tevő Lisszaboni Megállapodás genfi szövege hatálybalépésének kérdése. A találkozó végén miniszter úr és a főigazgató úr interjút adtak a WIPO-nak, amely elérhető a nemzetközi szervezet honlapján: https://www.wipo.int/portal/fr/.

2019/05/06