Ünnepélyes gálán nyitották meg a Design Hét Budapest rendezvénysorozatot, és átadták az idén negyvenéves Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat

Az alkalomhoz illően, az este ünnepi beszédekkel indult, melyek kiemelték a design társadalmi hasznosságát és problémamegoldó képességét, amellyel a 21. századi kihívásaira sikerrel ad választ.

A 2019. október 4-én kezdődő, tizenhatodik Design Hét Budapest rendezvénysorozat idén összesen több mint 250 programot kínál. Az ünnepélyes megnyitón a Design Hét Budapest díszvendégei a balti országok: az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság és a Litván Köztársaság képviselői hangsúlyozták az országok közötti párbeszéd fontosságát.

Az ünnepi beszédek után került sor a díjak átadására.

A díjazottak és a legkiemelkedőbb pályázók munkáiból nyíló, ingyenes kiállítás október 19-ig tekinthető meg a díjátadó ünnepségnek is helyet adó Hagyományok Háza III. Emeletén lévő Maácz László kiállítóteremben.

Az idén negyvenéves Magyar Formatervezési Díj díjazottjai és különdíjasai 2019-ben

A kiemelkedő mezőny okán termék kategóriában a bírálóbizottság két díj mellett egy díjat megosztva ítélt oda. A bizottság minden tagja elismeréssel nyilatkozott a Plydesign bútorkollekciójának legújabb darabjáról, a Frigate székcsaládról. A piacképes magyar fejlesztés a „3D-furnér” beemelésével a formaalkotás szabadságát és az ergonómiai követelményeknek való tökéletes megfelelést szavatolja. Szintén a termék kategória díjazottja a Teqball SMART elnevezésű innovatív sporteszköz, amelyen egy új futballalapú sportot lehet egyénileg vagy csapatban játszani. Emellett négy másik sport is űzhető ezen a magas minőségű és tartós sporteszközön.

A termék kategória megosztott díjazottjai a Sütő Erika által tervezett Minerva kollekció, valamint a Valicsek testvérpár, Éva és Ildikó által megalkotott Geometrikus tapéták az NLXL számára. A Minerva porcelán étkészlet modern kollekció, számos funkcionális újítással, ugyanakkor klasszikus formavilágot képvisel, hosszú távra tervezett, több vásárlói réteget megcélozva. A Valicsek Éva és Ildikó által alapított Overlap One Another stúdió rétegezhető, kaleidoszkópszerű mintarendszerével nemzetközi hírnévre tett szert. A tervezők védjegyükké vált geometrikus formavilágukat 2019 tavaszán az NLXL holland tapétagyártó cég nemzetközi pályázatán vitték sikerre.

A diák kategória díját Csicsics Gergő munkája, a Gyógyászati termékcsalád formatervezése a Mediso Kft. számára nyerte el, amelyet a céggel együttműködésben alkotott meg. A fiatal formatervező a cég AnyScan termékcsaládjának néhány tagját tervezte újra a Soproni Egyetem MA- diplomaprojektje keretében.

Az X-Plast Kft. (Antal Csilla, Seres Viktor, Szabó Eszter, Molnár Ádám) által tervezett Hoito, az intelligens tápszerkészítő a funkcionalitás és az egyszerűség ötvözésének példája. A terv kategória díjazottja éveken át megkönnyíti a szülők és gyermekeik életét azáltal, hogy a kívánt mennyiségben, tökéletes hőmérsékleten, akár távolról vezérelve elkészíti a szükséges tápszert.

A 2017-es Lipcsei Könyvvásár magyar pavilonja Csend legbelül címmel a vizuális kommunikáció kategória idei díjazottja. A Salát Zalán Péter, Sztranyák Gergely, Sztranyák Zsófia és Zilahi Péter által alapított Lead82 Kft. a műfaji határokat könnyedén átlépve, a tipográfia, az építészet és a sound design területeinek formanyelvi alapkészleteiből merítve hozott létre összművészeti alkotást.

A Magyar Formatervezés Díj különdíjasai

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíját a Prell Norbert által tervezett Kariyon betűtípus nyerte el. A pályamű egy modern, könnyen olvasható betűcsalád, ami emlékezteti az olvasót a hagyományos kalligráfiára is.

Mező Zsófia diákmunkája, a Picta elektronika fejlesztőcsomag érdemelte ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának különdíját. A STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) és az IDEA (Innovation, Design, Emotion, Art) összekapcsolásával született izgalmas és attraktív oktatási segédeszköz általános iskolásoknak készült, akik használatával az elektromosság alapfogalmait, törvényszerűségeit játékos formában sajátíthatják el.

A Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Kft. filozófiája az elkötelezettség a minőségi világítás, a korszerű technológia alkalmazása és a környezettudatos gondolkodás mellett. A Pyka Zsolt és Járfás Kristóf által tervezett KERMANNLED X ipari LED lámpacsalád nyerte el a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának szellemivagyon-diagnózis szolgáltatás különdíját.

A Magyar Formatervezési Tanács különdíjasa a Tipton Eyeworks által fejlesztett, Hukaya Simon által tervezett, átlátszó bakelitlemezből készült NVSBLE szemüvegkeret. A prémiumkategóriás kollekció tíz karakteres, jórészt uniszex modellből áll, mindegyik beleillik a nemzetközi szemüveg-designtrendek fősodrába, de nem utókövetőként, hanem trendteremtő módon.

Design Management Díj a tudatos hazai vállalkozásokért

Idén a Design Management Díjat a flexonyomógépeiről már ismert és 2018-ban Magyar Formatervezési Díjban részesült Varga-Flexo Kft. nyerte el. A designmenedzsment eszközeit tudatosan alkalmazó, transzparens cég az elmúlt negyedszázadban úgy vált hightech manufaktúrává, hogy a közösség minden tagja osztozik a fejlesztések kihívásaiban.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíjában részesült a nemez-, más néven gyapjúfilc-feldolgozással foglalkozó kőszegi Multifelt Factory Kft. A vállalat működési folyamatait áthatja a designgondolkodás, élményteremtésre törekedve sikeresen váltanak ki pozitív érzelmeket a felhasználókban, figyelmet fordítanak a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság szempontjaira, s mindezen értékek beépültek vállalati kultúrájukba, egyben fontos befogadó műhelyt jelentenek a hazai designereknek.

A díjak mellett a bírálóbizottság a hazai designmenedzsment széles körű jó gyakorlatainak elismeréseként dicséretben részesítette a következő pályázókat: Pataki Tiles Kft., Maform Kft., TEQBALL Kft., Szőnyegtervezők Társasága Egyesület.

A díjazottakat bemutató videók a Magyar Formatervezési Díj Facebook és Instagram oldalán tekinthetők meg:

facebook.com/magyarformatervezesidij
instagram.com/magyarformatervezesidij

2019/10/04