Nyomtatott és online változatban is elérhető a Budapest Design Map

A 2013 óta folyamatosan frissített Budapest Design Map segítségével a főváros legkiemelkedőbb, design szempontból releváns helyszínei közül válogathatunk a karácsonyt megelőző időszakban is. A koronavírus hatása miatt idén kiemelten fontos a nehéz helyzetbe került, hazai designipari szereplők támogatása. 2020-ban közel 200 helyszín került fel a térképre, amely a kijelölt helyek mellett az online térben is elérhető.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala megbízásából és a Magyar Formatervezési Tanács gondozásában készült Budapest Design Map célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai design sokszínűségére, valamint növelje a kreatívipari kis- és középvállalkozások népszerűségét. A térkép először 2013-ban jelent meg; azóta évről-évre bővül a helyszínek száma, amelynek köszönhetően idén már közel 200, a design iránt érdeklődők számára izgalmas célpont került fel rá.

A fővárosi design színtér kalauza főként magyar designüzleteket, bútorboltokat és design szempontból releváns üzleteket mutat be, azonban számos olyan egyéb helyszín is megtalálható a térképen, amely szorosan kapcsolódik a hazai kreatíviparhoz. A Budapest Design Map-en sokszínű kínálattal találkozhatunk: a luxustermékeket kínáló hazai vállalkozások, vintage butikok, kézműves műhelyek, multibrand üzletek, upcycling és fenntarthatóság iránt elkötelezett designstúdiók, bútorboltok és divatszalonok egyaránt megtalálhatóak az egyedi ingyenes kiadványban.

„A jelenlegi helyzetben a Magyar Formatervezési Tanács kiemelten fontosnak tartja, hogy minden lehetséges eszközzel támogassa a hazai kreatívipari kis- és középvállalkozásokat. Más projektjeink mellett a Budapest Design Mappel is az a nem titkolt célunk, hogy az idei karácsonyi szezonban hazai termékek vásárlására, és ezáltal a hazai tervezők támogatására ösztönözzük az ajándékvásárlókat” – mondja Osvárt Judit, a Budapest Design Week szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja.

A térkép nyomtatott változatát ingyenesen, közel 300 fővárosi helyszínen terjesztik; online már elérhető a Budapest Design Week honlapján, ahol az interaktív térkép mellett, cikksorozat formájában számos üzlet is részletesen bemutatásra kerül.

 

INFO

designhet.hu/2020/budapest-design-map
Designhet.hu
mft.org.hu
https://www.sztnh.gov.hu/hu

2020/12/17