Lezárult a 2019. évi harmincéves jubileumi Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjpályázat

Az immár három évtizedes múltra visszatekintő, fiatal tehetségek alkotói munkáját és szakmai fejlődését segítő ösztöndíjpályázatot 2019-ben is meghirdette az ösztöndíjprogramot kezelő Magyar Formatervezési Tanács. A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., társfinanszírozásában, a Maform Kft. és a Flying Objects Design Studio szakmai partnerségével került meghirdetésre.

A pályázatok értékelésére két bírálati fordulóban április 10- és 24-én került sor, elsősként a pályázati dokumentációk, majd második körben a legjobbnak ítélt pályázatokat benyújtó alkotók prezentációja alapján választotta ki a bizottság a 2019. 9 ösztöndíjasát. A beérkezett munkák bírálata során a téma innovációs tartalmát, társadalmi és gazdasági jelentőségét vették figyelembe, de hasonlóan fontos szempont volt a pályamű nemzetközi összehasonlításban is értékelhető újdonságtartalma.

Az eredmény kihirdetésére ünnepélyes keretek között, a 2018. ösztöndíj kiállítás finisszázs eseményeként került sor április 26-án pénteken, 17 órától a tárlatnak otthont adó Zipernowsky Tudományok és Művészetek Házában. Az ösztöndíjakat Lázár Zsuzsanna, a Moholy-Nagy-ösztöndíjbizottság elnöke, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács nevében Majcher Barbara irodavezető adták át az ösztöndíjasoknak. 

 

2019. Moholy-Nagy Ösztöndíjasai:

Fogarasi Demeter
Biokompozit bútorok

Lévai Zsófia
R_O_M_P projekt

Mayer Kitti
A design intézményrendszerének kialakulása és működése a hetvenes évek közepétől a rendszerváltást követő évekig (1975–1991)

Oravecz Júlia
Living. Design és társadalmi innováció az élhető és megfizethető mikrolakásokért

Szalai Veronika!
KUBUS 2.0 játék valós és virtuális mintázatokkal

Temesi Apol
RAW FICTION – A textilipari maradék új dimenziója

Veres-Veszprémi Lili
Nesting

Zalavári Fruzsina
Vonal materiál – Divatékszer porcelánul

2019/04/28