A Magyar Formatervezési Díj első fordulója véget ért

Az előző évekhez hasonlóan 2017-ban is nagy volt a pályázati aktivitás. A közel negyedezer pályamű közül a szakmai bírálóbizottság gondos mérlegeléssel választotta ki a második fordulóba továbbjutott tervezői munkákat.

Az értékelés minden évben hosszas és komoly szakmai feladat a bizottság számára, hiszen még az egyes kategóriákban is nagyon különböző pályázatokat kell összevetni. A bizottság tagjai és a pályázók számára is támpontot jelentenek a pályázatban megfogalmazott kritériumok, mint a formai minőség, újszerűség, eredetiség, piaci versenyképesség, a kivitelezés minősége (a diák és terv kategória kivételével), felhasználóbarát kialakítás, környezetvédelmi, illetve környezetbarát szempontok érvényesülése, valamint a fenntarthatóság.

Ezek együttes teljesülése nélkül nem csak a pályázaton, hanem piaci helyzetben sem beszélhetünk korszerű, innovatív, sikeres termékről, designról.

Az első fordulóban még csak fotódokumentációt és írásos anyagokat kellett beküldeniük a pályázóknak, míg a másodikban már prototípusok, kész termékek, modellek segítik majd a bizottság munkáját a díjak odaítélésében, hiszen lehetőségük lesz a termékek fizikai megtapasztalására is.

Idén különleges apropó, hogy a második forduló utolsó napja az Ipari Formatervezés Világnapjára esik majd, június 29-re. Ennek témája a World Design Organisation felhívására idén Thinking Outside the Box lesz, világszerte. A Világnapot idén is szakmai programmal ünnepeljük.

Az díjazottakról és kiállítási jogot nyert alkotásokról a Design Hét Budapest keretében értesülhet majd a szélesebb közönség, az ünnepélyes díjátadó gála után, október elején.

 

 

A MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ BÍRÁLÓBIZOTTSÁGA 2017.

Elnök:

Koós Pál

Ferenczy Noémi-díjas formatervező, egyetemi docens, intézetigazgató, Design Intézet, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Magyar Formatervezési Tanács elnökhelyettese

Elnökhelyettes:

Bachmann Bálint DLA

Ybl Miklós-díjas építész, egyetemi tanár, dékán, Műszaki és Informatikai Kar, Pécsi Tudományegyetem

 

Tagok:

Gálik Györgyi

designinnováció mérnök doktorandusz, School of Design, Royal College of Art, design kutató, Future Cities Catapult, brit kormányzati innovációs kutatóközpont, London

 

Hefkó Mihály DLA

Ferenczy Noémi és Ybl Miklós-díjas belsőépítész, címzetes főiskolai tanár, Budapesti Metropolitan Egyetem, a Magyar Művészeti Akadémia tagja

 

Hosszú Gergely

négyszeres Red Dot díjas designer, ügyvezető, tulajdonos, CO&CO Designcommunication Kft.

 

Kassai Ferenc

Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, egyetemi docens, főtanácsos, Alkalmazott Művészeti Intézet, Soproni Egyetem

 

Dr. Németh Edit

tanszékvezető helyettes, egyetemi adjunktus, Ergonómia és Pszichológia Tanszék, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Magyar Formatervezési Tanács tagja

 

Óvári Andrea

öltözéktervező művész, alapító tulajdonos, Anukakid

 

Rejka Erika DLA

keramikusművész, főiskolai docens, Design Intézet, Budapesti Metropolitan Egyetem

 

Tóth Krisztián

Cannes Lion, Clio, Epica, D&AD, One Show, ADCE, Golden Drum és "Innovator of the Year" díjas kreatív szakember, kockázati tőke befektető és tanácsadó

 

Dr. Urbán László

vezérigazgató-helyettes, Magyar Suzuki Zrt.

 

Vargha Balázs

Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, egyetemi adjunktus, tanszékvezető, Tervezőgrafika Tanszék, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

2017/05/26