Konzultáció a szabadalmi nyelvi rezsim reformjáról

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) nyilvános konzultációt kezdeményez a szabadalmi nyelvi rezsim reformjáról.

Az SZTNH a rendelkezésére álló eszközökkel ösztönzőleg is hozzá kíván járulni a nemzetközi vállalatok magyarországi szabadalmaztatási gyakorlatának további erősítéséhez, valamint vonzó opciót szeretne kínálni a külföldi oltalomszerzésre törekvő magyar kkv-k és az egyetemi kutatóhelyek számára. Ennek érdekében megvizsgálta az európai országok nyelvhasználati előírásait és kidolgozta a mellékelt javaslatot a hazai szabadalmi bejelentésekre vonatkozó nyelvi előírások reformjára vonatkozóan. A javaslat szerint lehetőség nyílna arra, hogy a szabadalom megadására irányuló eljárás korai szakaszában az SZTNH angol nyelvű szabadalmi leírás, igénypontok és rajzok alapján készítse el az újdonságkutatást, valamint az oltalomképességről információt nyújtó ún. írásos véleményt.

Kérjük, hogy a javaslattal kapcsolatos álláspontjukat 2018. szeptember 10. napjáig a jogiosztaly [169] hipo [961] gov [961] hu elektronikus levélcímre szíveskedjenek megküldeni.

2018/08/09