Új tagok kinevezése a Szerzői Jogi Szakértő Testületbe

2004. július 8-án a Magyar Szabadalmi Hivatalban megrendezett kötetlen ünnepség keretében tizenkét új tagot és egy elnökségi tagot iktattak be a Magyar Szabadalmi Hivatal mellett működő Szerzői Jogi Szakértő Testület (a továbbiakban: a Testület) tagjai sorába.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

A  Testület kiegészítése következő indokok miatt vált szükségessé:

-         az egyes iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények módosításáról szóló 2003. évi CII. törvény kiterjesztette a Testület hatáskörét, amely 2004. május 1. után annak eldöntésére is kiterjed, hogy milyen feltételekkel indokolt hozzáférhetővé tenni a műszaki eszközökkel védett műveket és szomszédos jogi produktumokat;

-         egyes területeken (szoftver, adatbázis, reklámjog, internet-szolgáltatás) nem volt elegendő szakértő;

-         két kiemelkedő tudású szakértő elhalálozott.

A Testület 12 betöltetlen helyére, valamint az elnökség kiegészítésére a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke javaslatára - a szakmai és érdek-képviseleti szervezetek véleményének figyelembe vételével - dr. Bárándy Péter igazságügy-miniszter az alábbi személyeket nevezte ki a Testület tagjává 2005. május 11. napjáig:

Dr. Békés Gergely (MSZSZ Előadóművészi Jogvédő Iroda)

Gillemot Judit (BSA Hungary)

Mamuzsics Gábor (BSA Hungary)

Dr. Mayer Erika (Magyar Internetszolgáltatók Tanácsa)

Dr. Mlinarics József (Magyar Tartalomipari Szövetség)

Dr. Munkácsi Péter (Magyar Szabadalmi Hivatal)

Dr. Sarkady Ildikó (Magyar Reklámszövetség)

Dr. Szakadát István (Budapesti Műszaki Egyetem)

Dr. Szinger András (ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület)

Dr. Tattay Levente (Pázmány Péter Katolikus Egyetem)

Dr. Tóth Péter Benjámin (ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület)

Dr. Vida Sándor (Danubia Szabadalmi és Védjegy Iroda).

Az elnökség tagjainak sorába dr. Sár Csaba került kinevezésre. Kinevezése szintén 2005. május 11. napjáig szól.

2004/07/22